Pentakill és hatalmas manőverek - Íme az MNEB első hetének 5 legszebb pillanata

League of Legends - A játékosok már az első héten bizonyították, hogy nem véletlenül vannak az MNEB K&H LoL versenyén. Elhoztuk nektek az 5 legszebb pillanatot!

Véget ért az MNEB K&H LoL bajnokságának első hete. Izgalmas percekben nem volt hiány, legyenek azok szép megmozdulások, vagy éppen elnézett pillanatok, ahol nem minden úgy jött ki, ahogy szerettük volna. Minden héten kiválasztunk majd 5 olyan mozzanatot, ami szerintünk az adott héten a leglátványosabb, vagy akár legszebb is lett, szóval nézzük az első hetet!

5. hely

Rögtön ötödik helyen egy igencsak furcsa interakciónak lehettünk szemtanúi. Szegény Becse már negyedszerre nézhette végig, ahogy kiszedik a tornya alól, amit a PLG csere toposa, Fokk tankolt. Hogy életét mentse, elhasználta a Stopperórát, aminek közepette ugyanúgy be tudta darálni a kis villámyordle-t. Nem a legnehezebb megmozdulás, de mindenképp látványos.

4. hely

A negyedik helyen a THR megmozdulása látható, ahol külső szemmel kaotikus harcok folytak egy igencsak szűk helyen. A THR azonban még az ilyen káosz közepette is fogást talált a One Piece játékosain, ők pedig szárazon megúszták. Egy jó kezdés után Benzz folytatása végül egy 4-0-ás cserét eredményezett a kaszásoknak.

3. hely

Harmadikként egy igazi vérsupportot figyelhetünk meg akció közben. A meccs első perceiben Geller már megvadult és nem bízta a véletlenre a dolgot, Kádárt és Hardadot is a sírba küldte, az első hookja ráadásul tökéletes ütemben jött ki Ezrealre, amikor Alistar kezdeményezni próbált Dand3rre.

2. hely

A második helyen szereplő Blice tökéletesen mutatja be Irelia erejét egy szélsó ösvényen. Három ellenfél is a közelében volt, nem véletlenül gondolhatták azt, hogy ennyien csak elbírnak vele. Rumble és Lulu húzta ebből a cseréből a rövidebbet és mire Galio megérkezett volna segíteni, addigra csapattársai már eltűntek, így inkább nem kért a dologból.

1. hely

Az első hely valószínűleg nem lesz senkinek meglepetés. Mi mást emeltünk volna ki leginkább, ha nem az MNEB K&H LoL bajnokság első pentakilljét, amit Cuhi szerzett Aatrox-szal, ráadásul már az első meccsnapon! A THR magabiztosan uralta a meccs egészét, így egészen találó volt egy ilyen méltó befejezés. Kádár azért az utolsó gyilkosságért megdolgoztatta Cuhit, aki nem bánta az extra erőfeszítést, ráadásul egy másodpercen múlt az egész, hiszen már éledt Hardad.

Neked mi volt a kedvenc jeleneted az első héten?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!