Chovy KDA-ja az egekben - vajon az SKT T1 elleni meccsbe már beletörik a bicskája?

Chovy KDA-ja az egekben - vajon az SKT T1 elleni meccsbe már beletörik a bicskája?

League of Legends - A Griffin középső ösvényes játékosa négy meccs alatt egyszer sem halt meg az LCK idei első fordulójában!

A tegnapi nap folyamán volt okuk ünnepelni a Griffines srácoknak! Egy igen népszerű és erős összeállítás ellen szerezték meg zsinórban negyedik győzelmüket, –sőt, középső ösvényes játékosuk Chovy KDA-ja ismét növekedhetett, ugyanis a negyedik összecsapás során sem tudták lekapcsolni őket.

Nem csalás, nem ámítás, a Griffin midese egy elképesztő 84-es KDA-t tudhat magának jelen pillanatban. Természetesen a nyertes mérkőzést követően pedig mindenki őt szerette volna elkapni egy-két szóra, így azt is megtudhattuk, hogy Chovy egy picit azért már odafigyel arra, hogy fölösleges ne haljon meg (és ne veszítsen ebből a gyönyörű számból), –azonban a riportereknek elmondta, hogy "ha a helyzet valamikor a verseny során úgy kívánja majd" és fel kell áldoznia magát, nomeg eredményét a csapatáért, gondolkodás nélkül megteszi azt

Azonban nem csak az ő nagyszerű teljesítményéből fakadóan sikerült összeszedni ezt az igen magas számot! A csapat junglere, Tarzan nagyon sokat segít a középső ösvényes játékosnak, ahogyan azt a tegnapi napon is tette amikor is Chovy egy 2v2-ből kettős gyilkossággal és két buffal távozhatott. Talán éppen ezért senki sem lepődik meg azon, hogy ez volt az a pont, amikor Chovy átvette az irányítást a meccs fölött és csapatával közösen legyőzték a DAMWON csapatát.

Mi viszont nem mondhatnánk, hogy Chovy KDA emelkedése volt a tegnapi meccsek egyetlen fénypontja. A csapat junglere ugyanis egy nagyon érdekes buildet hozott. "Tarzan mondta nekem egyszer, hogy látott egy Redemption Jungle Olaf-ot SoloQue-ban –nyilatkozta Chovy– mi pedig a közös gyakorlásokat követően szerettük volna versenyhelyzetben is kipróbálni". Végül a csapat számításai bejöttek és Tarzan az első meccs közepére nemcsak, hogy tankos volt, de a Redemption-al rengeteget tudott segíteni társainak!

Chovy egyébként a teljes idei LCK folyama alatt mindössze egyszer halt meg, az pedig még nem rontja a KDA-t, a következő halála viszont már felezni fogja azt.

Végül, de nem utolsó sorban pedig már csak egy kérdés maradt! Méghozzá az, hogy a csapat vajon meg tudja-e szerezni ötödik győzelmét illetve Chovy újra tudja-e emelni KDA-ját január 31-én, amikor is az SK Telecom T1-el kell összemérniük tudásukat!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések