Változik a rangsorolt rendszer a következő frissítésekben

Változik a rangsorolt rendszer a következő frissítésekben

League of Legends - Számos újítás érkezett a rangsorolt meccsek terén a 9. szezonra, de még nem elégedettek vele teljesen.

Riot SapMagic felel elsősorban a rangsorolt meccsek, illetve a rendszer fejlesztéséért. Legutóbbi posztjában több újdonságot is megosztott velünk. Ezek a változások elsősorban a pozíciós rangsorolt meccsekre vonatkoznak, –ám nem árt tisztában lenni velük. Ha jól zajlik a teszt és a Riot elégedett az eredménnyel, akkor a szezon második szakaszától már mi is ebben a rendszerben fogunk játszani.

A fejlesztés menetéről, illetve az kitűzött célokról egy összegző képet is megosztott, melyet alább láthattok.

Kijavított hibák

Elsőként azokat a dolgokat láthatjuk, amiket már kijavítottak. Volt egy duókat érintő probléma. Nem tudtak olyan emberek együtt rankedezni, akiknek elvileg lehetne. Leginkább akkor fordult elő ez a jelenség, ha egyikük valamilyen büntetés miatt elvesztette a rangsorolt jutalmakat tavaly, illetve volt pár másik korlátozó tényező is, ezeket orvosolták. Pontosították, hogy miként is működik a párosítás, milyen kritériumok szerint vizsgálják a duok összetételét.

Mindig a legmagasabb ideiglenes rangunkat veszik figyelembe, vagy az állandót, attól függően, hogy már lejátszottuk a besorolókat vagy sem. A nem pozíciókra bontott rangsorolt meccseknél is ez a helyzet. Ha még nincs ideiglenes besorolásunk sem, akkor a legutóbbit nézik. Ha teljesen új játékosok vagyunk rangsorolt szempontból, akkor Vas 4 szerint kezel minket a rendszer. 

Egy másik probléma a túl kevés LP volt egyes játékosoknál. Mivel bevezették a Vas és Nagymester rangokat, bizonyos játékosok, főleg gyémántban kevesebb LP-t kaptak, mint kéne. Ezt elvileg kijavították.

Betervezett változások

Az eddigi visszajelzések alapján a további módosításokat terveznek a következő frissítésekben. Hozzátették, hogy ezeket még nem vésték kőbe, tehát bármi változhat, –főleg ha új bug üti fel a fejét.

9.3-as frissítés

Megérkezik az új betöltő képernyő a betöltő keretekkel együtt, utóbbiak az aktuális rangunkat mutatják majd. A dinamikus rangsorolt szakasz első felének változó emote-ját is kiadják. Ez a rangunkkal együtt változik és fejlődik. Sokkal egyértelműbbé teszik, hogy a kapott LP melyik pozícióra milyen mértékben terjed át egy-egy meccs után.

9.4-es frissítés

Az átcsorduló LP, ahogy arról már korábban írtunk problémaként, végre promókba is viheti a nem elsődleges pozícióinkat, így nem kell külön meccseket lejátszani 100 LP-nél, csak hogy megkezdjük a promót. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy valamelyik másodlagos pozíciónk sokkal alacsonyabban van, mint a fő pozíciónk, még ingyen győzelmet is kaphatunk a promóban, hogy kisebb legyen a grind.

9.5-ös frissítés

Sokan panaszkodtak arra is, hogy pont a promo meccsük alatt kapnak autofill szerepet, vagyis nem az elsődlegeset. Frusztráló, hogy pont a számunkra legfontosabb meccseken nem hozhatjuk a legjobb formánkat a számunkra kényelmes helyen és hőssel. Ezen is változtatnak, mindenképp az általunk választott szerepet kapjuk meg ezekben az esetekben, de ez a védelem csak a promo meccsekre igaz, a többi változatlan.
213

Kivizsgálás alatt álló területek

A konkrét tervek mellett folyamatosan tart az új rendszer vizsgálata is. Megnézik majd az átcsorduló LP mértékét a pozíciók között. A vereségeknél nincs gond, ott tetszik a közösségnek, hogy kevesebbet veszítünk egy másodlagos pozíción, ez logikus is lenne. A másik oldal már problémásabb. Ha nyerünk egy nem általunk választott pozícióban, nem feltétlenül jutalmazza eléggé a rendszer. A jutalom mértékét növelni fogják és láthatóbbá is teszik, mert sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy az off-role-ban megnyert mérkőzés is befolyásolja a fő pozíciónkat.

Mindennek ára van azonban. Ahogyan nő a bónusz a megnyert meccsekért nem választott szerepekben, úgy a büntetés is, ha tudatosan játszunk rosszul. Sokan azzal próbálják "kikerülni" azokat a meccseket, amikor nem az általuk választott szerepet kapják, hogy direkt feedelnek, így hamarabb ér véget. Ezt mostantól keményebben bünteti a Riot.

A harmadik terület pedig a még nem besorolt pozíciók sorsa. Azon gondolkoznak, hogy ezekre a helyekre ne terjedjen át a máshol szerzett LP negatív értelemben. Lehet, hogy van egy rosszabb napunk és elveszítünk mondjuk négy meccset, az nem fogja befolyásolni a még ideiglenes ranggal rendelkező pozícióinkat.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések