Faker szerint tudatosan fogják vissza magukat: nem akarnak sokat mutatni egyelőre

Faker szerint tudatosan fogják vissza magukat: nem akarnak sokat mutatni egyelőre

League of Legends - Faker és csapata az SKT jelenleg a harmadik az LCK-ben, de azt mondják, hogy messze nem mutattak meg még mindent.

Az LCK-ben szünet következik az ottani újév ünneplése miatt. Fakerék legutóbb a Hanwa Life Esports ellen léptek színpadra, akiket egy meggyőző 2-0-val sikerült elverniük. A meccsek során "feláldozta" úgymond magát és tankokat játszott miden, –ezzel is elősegítve csapatának sikerét, mivel a teamfightok terén így kevés dologtól kellett tartaniuk. A mérkőzés után interjút is adott a koreai mides.
213
Hogy érzitek magatokat egy ilyen domináns győzelem után?

Mivel kikaptunk a SANDBOX Gamingtől és a Griffintől is ezt megelőzően, már nagyon kellett ez a győzelem. Megkönnyebbülés, hogy nyerni tudtunk. Így sokkal nyugodtabban fogok pihenni az ünnepek alatt.

Sok rajongó aggódni kezdett, amikor kikaptatok a Griffintől. Milyen visszajelzéseket kaptatok a mérkőzés után?

Nagyon sok csapatszintű hibát követtünk el. Át is beszéltük ezeket a hibákat, részletesen.


Mi vezette ilyen domináns győzelemre az SKT-t a mai napon (a meccs napján, február 3-án - a szerk.)?

Minden csapattag nagyon jól teljesített ma egyéni szinten. Az ösvényfázist is jobban játszottuk meg ellenfeleinknél.

Nagyon sokrétű a hősválasztás a mostani szakaszban. Eléggé megjósolhatatlan a meta. Te viszont eddig leginkább tank karaktereket hoztál, hogy támogasd a csapatod. Nem bánod ezt egy kicsit? Nem szeretnél inkább orgyilkosokat, vagy más DPS karaktereket játszani miden?

A tank karakterek határozottan unalmasak miden, de még rengeteg időnk van. Nagyon sok más választással is készültünk.


Több rajongó is kérdőre vonta az SKT-t, amiért olyan ritkán játszik Akalit. Mit gondolsz a hősről?

Ha a helyzet úgy kívánja, maximális mértékben képesek leszünk játszani vele. Egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk túl sok stratégiát megmutatni. Nagyon sok stratégiával és játéktervvel készültünk, –kicsit sajnálom, hogy ennek eddig pusztán a töredékét tudtuk megmutatni. Azt viszont már most elmondhatom, hogy ennél sokkal többre is számíthatnak a rajongók tőlünk.

Egy korábbi interjújában Pawn azt nyilatkozta, hogy téged kell elverjen ahhoz, hogy a három legjobb koreai mides közé sorolják. Van valami tipped, miként fog menni a Kingzone elleni mérkőzés?

Nincs rajtam nyomás. Már megmérkőztünk a Griffinnel és a SANDBOX-szal is; két olyan csapattal, akik iszonyatosan erősek a mostani szakaszban. Abból, amit ellenük tanultunk, úgy gondolom, hogy a többi csapat ellen kellő magabiztossággal küzdhetünk meg.


Köztudott, hogy nagyon csínján bánsz a pénzeddel. Ha kapsz most zsebpénzt az ünnepekre, mire fogod költeni?

Nem tudom, hogy kapok-e zsebpénzt... de ha mégis, szerintem nem fogom elkölteni. (Nevetve)

Mit üzensz a rajongóknak?

Sokan szurkolnak nekünk, szóval cserébe szépen szeretnénk játszani a kedvükért. Szurkoljatok továbbra is nekünk!

Az SKT jelenleg harmadik a tabellán, eddig mindössze kétszer kaptak ki. A két vereséget pedig a két feltörekvő és viszonylag friss csapatnak, a már említett Griffinnek és a SANDBOX-nak köszönhetik.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!