Twitchen is tarolt a Fortnite 2018-ban

Twitchen is tarolt a Fortnite 2018-ban

A világ legnépszerűbb battle royale játéka a Twitchen is mindenkit maga mögé utasított. Itt vannak a 2018-as statisztikák!

A StreamElements megosztotta a 2018-as évre vonatkozó statisztikákat, ami alapján egyértelműen kijelenthető, hogy minden, ami stream és streaming, az a Twitch ma a világban. Több, mint 9 (!) milliárd órányi tartalommal töltötték fel a streamerek a platformot, ahol rengeteg játék –és egyéb kategória– között találhattuk meg azt, ami elé szívesen odaültünk és órákra a képernyőre tapadtunk. A legnagyobb robbanást kétség kívül a Fortnite nevéhez köthetjük, ugyanis az Epic Games játéka gyakorlatilag valódi verseny nélkül ugrott az élre a nézettségi rangsorban!

A második helyen a világ legnépszerűbb MOBA játékát találjuk meg, ami stabilan tartja a közel egymilliárdos összes óraszámot. A harmadik helyre ért oda az IRL, vagyis a való életet streamelő tartalomgyártók kategóriája, ami a Fortnite mellett a tavalyi esztendő legnagyobb nyertese lett. Általában ezek a streamerek csetelnek a nézőkkel, túráznak a nagyvilágban, ebédelnek egy étteremben, esetleg otthon főznek, vagy épp ASMR-rel szórakoztatják a nézőket. 

A Fortnite 2018 második negyedévében volt a csúcson, azóta kezdenek visszaesni a számai, de még így is hatalmas előnnyel vezeti a toplistát. A nagyjából 15 százalékos visszaesés jelentősnek tűnhet, de ha valamelyik játék képes elviselni ezt a csökkenést, az a Fortnite.

Ha kitekintünk a konkurenciára is, akkor feltűnhet, hogy a Twitch óriásként tornyosul a második helyezett YouTube Live fölé. Mindössze a negyedét hozta a Twitch számainak a világ legnagyobb videómegosztó oldalának streaming platformja. A harmadik helyen a Mixer olyan, mintha nem is létezne. Egy Mixer órára több, mint ötven Twitch óra jut.

Ti milyen tartalmakat fogyasztotok legtöbbet a Twitchen?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

  

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések