Több mint 300 ezer Ft értékű RP-t használt fel jogtalanul a THR

League of Legends - Kicsivel több, mint 151 ezer RP mennyiségű ajándékot küldtek saját felhasználókra a THR tagjai.

A THR tagjai súlyosan megszegték az MNEB szabályait a releváns dokumentumok fényében (Magyar E-sport Szövetség Fegyelmi Szabályzata, Etikai és gyermekvédelmi szabályzata), mivel saját felhasználásra nagyjából 310 ezer forint értékben költöttek el RP-t. Az MNEB tavaly novemberi osztályozó kupája után a Riot által biztosított "unlockolt" és nem kevés RP-vel feltöltött fiókokról küldtek maguknak skineket. Ezzel nem csak anyagi kárt okoztak, de rontották a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság hírét a közösség felé, –és a Riot szemében is. Nézzük, hogy mi is vár pontosan a srácokra.
213

FEGYELMI HATÁROZAT

A Magyar E-sport Szövetség (továbbiakban HUNESZ) Fegyelmi Bizottsága fegyelmi vétség elkövetése miatt Gerendy Mátét, Dudas Attilát, Szántó Tamást, Vályi-Nagy Bencét és Ligeti Pétert, a Team Horizon Reapers (THR) csapatát és annak játékosait Fegyelmi Szabályzat Fegyelmi szabályzatának 2.1; 2.2/ a), d), f) és Etikai szabályzatának 3. § / f), g), h), i) ; 6. § / c) pontjában foglaltak alapján a következő erkölcsi és anyagi büntetésekben részesíti a csapatot, melyért a csapat tagjai együttesen felelnek:

1. 310 000 Ft pénzbüntetés
2. 3 pont levonása az MNEB 2018/19 évad League of Legends bajnokságának alapszakaszában szerzett pontjaiból
3. Nyilvános, írásos bocsánatkérés a játékosok és csapat felületein a HUNESZ, MNEB, Riot Games felé
4. Írásos bocsánatkérés a Riot Games felé hivatalos úton eljuttatva

A Fegyelmi Bizottság a játékosokkal szemben további szankciókat nem alkalmaz. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezést lehet előterjeszteni az HUNESZ Fegyelmi Bizottságához. A fellebbezésnek a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

INDOKLÁS

A HUNESZ Fegyelmi Bizottsága megvizsgálta a Riot Games-től 2019. január 30. napján e-mailben beérkezett bejelentést, melynek alapján úgy határozott, hogy fegyelmi eljárást kezdeményez az említett játékosok ellen.

A HUNESZ részére megküldött bejelentés szerint Gerendy Máté, Dudas Attila, Szántó Tamás, Vályi-Nagy Bence és Ligeti Péter, a THR League of Legends csapatának játékosai a 2018.november 17-18-án megrendezett MNEB döntő ideje alatt, a Riot Games által
hivatalosan a csapatok rendelkezésére bocsátott League of Legends fiókokról összesen 151 600 RP értékben továbbítottak RP-t külső fiókokra, az ezt blokkolni hivatott védelmi mechanizmus tudatos kijátszásával a Riot Games Általános Szerződési Feltételeit, valamint a HUNESZ Fegyelmi szabályzatának 2.1; 2.2/ a), d), f), illetve Etikai szabályzatának 3. § / f), g), h), i) ; 6. § / c) pontjait súlyosan megszegve.

A Fegyelmi Bizottság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy az eljárás alá vont játékosok zártkörű meghallgatásán elismerték és megbánták tettüket.

A játékosok tettükkel nem csupán anyagi kárt okoztak, hanem rontották a Magyar E-sport Szövetség, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, valamint az egész magyar e-sport jó hírnevét és megítélését. A Fegyelmi Bizottság felhívta a játékosok és a csapat figyelmét, hogy a jövőben szigorúan tartózkodniuk kell bármilyen fegyelmi kihágástól, mivel a korábbi vétségeket a bizottság súlyosbító körülményként veszi figyelembe.

A Fegyelmi Bizottság a rendelkezésre álló információk, bizonyítékok valamint a beérkezett bejelentés és nyilatkozatok alapján –a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva– tényként állapította meg, hogy a játékosok a HUNESZ Fegyelmi Szabályzatban, valamint az Etikai és Gyermekvédelmi Szabályzatban szereplő vonatkozó szabályokat megszegték.

Amennyiben az eljárásban érintett személyek –illetve sportszervezetek– nem élnek a tárgyalás tartásának jogával, (vagy erre való igényüket 5 napon túl terjesztik a Fegyelmi Bizottság elé), a fegyelmi határozat ellen fellebbezéssel élhetnek.

A jogorvoslati lehetőséget a HUNESZ a Fegyelmi Szabályzat 15. § (6) bek. 16. § (1) bek. alapján biztosítja.

A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a 39/2004. (III. 12.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!