Vicces pillanatokból sem volt hiány az MNEB 4. hetén!

League of Legends - Ezúttal is öt pillanatot emeltünk ki az eheti meccsekből, de most mellé még két extrát is kaptok!

Az MNEB negyedik hete egy fordulópont volt; elhagytuk az alapszakasz felét, azaz elkezdődtek a visszavágók is. Az e heti meccsekből is 5 pillanatot emeltünk ki, ami szerintünk látványos volt, illetve hozzácsaptunk még két vicceset is.

5. 4 v 5? Sima!

A Team Plague a lehető legrosszabbkor vesztett egy tagot a meccsen, Geller ugyanis kifagyott a kliens pedig nem engedte vissza a játékba. Emiatt a Plague-nek egyemberes hátrány mellett kellett befejeznie a meccset, –szerencsére még így is csapatharcot tudtak nyerni, a Nexust pedig már nem sok minden védte.

4. Riven.exe

Ha találkoztunk már valaha igazán jó Rivennel, akkor pontosan tudjuk, hogy milyen gyorsan képes eltakarítani valakit. Blice pedig egy piszok jó Riven, Meight nem tisztelte ezt eléggé, hiába jött segítségére SanyaDau.

3. Kettőt egy csapásra

Loxigar jött, látott, (a többiek az ultijától kevésbé...), majd győzött is! A feltámadó Ned Julpie-t egészen torony alá üldözte Nocturne-nel, a kiút viszont már kalandosabb volt. Latte Karthus ultijával és Nolph Urgotjával az úton úgy tűnt innen nincs kiút. Szerencsére egy jól időzített Stopperóra mindent megoldódott egyszerre.

2. Tekézgetés

Syndra esetében gyakran merül fel ez a fogalom, hiszen a gömbjeit ide-oda tudja tologatni. Ezúttal nem a gömbjeivel játszadozott, sokkal inkább Zackel, aki így egyszerűen nem tudott kezdeményezni. Rövid időn belül kétszer is tökéletes időzítéssel tessékelte vissza.

1. Viszlát és kösz a Baront!

Ez már a második próbálkozása volt Domee-nek ezen a mérkőzésen, először Loxigar volt résen. Ezúttal viszont tökéletes ütemben Villant és Sújtott Domee, a Rift pedig hiába volt alapvetően hatalmas előnyben, ezt a Baront bizony elbukták.

+2

Ahogy a cikk elején írtam, két extra pillanatot is szeretnénk megosztani, ám ezek nem is igazán látványosak, inkább viccesek. Az első Kádár, Frost és Cuhi "tánca", valamint a kommunikáció utána. A kommentátorok reakciója magáért beszél!...

A másik klipen a LEC kerül szóba, Darcigh Pierce isteni erejét szeretné a Fnatic segítségére hívni, de Livius szerint már semmi sem segít rajtuk.

Neked mi volt a kedvenc pillanatod?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!