Kihagyja a Sony a 2019-es E3-at: nincs értelme részt venniük az eseményen

Kihagyja a Sony a 2019-es E3-at: nincs értelme részt venniük az eseményen

A 2019-es E3-on a Sony sem lesz ott. Shawn Layden szerint elveszítette szerepét az esemény.

Az EA és az Activison után, a Sony is bejelentette, hogy kihagyja az E3-at. A 2019-es expóról Shawn Laydent kérdezték, aki egykor a Sony vezérigazgatója volt, ma a SIE Worldwide Studios elnökeként dolgozik a mindennapokban.

Amíg 25 évvel ezelőtt az E3 fő profilja az volt, hogy a viszonteladókat, újságírókat, fejlesztőket, kiadókat és a gyártókat összehozza, mára teljesen megváltozott az esemény felépítése, jellege és szerepe. A Sony álláspontja szerint egy júniusi esemény már megkésettnek számít a 2019-es év szempontjából, mivel addigra már bőven tudniuk kell a viszonteladóknak, hogy miből akarnak betárazni az év végi rohamra. Ezért is szervez még februárban saját rendezvényt Destination PlayStation névvel a Sony, amire meghívták a potenciális partnereket. Ezzel kvázi elveszítette az E3 a jelentőségét kereskedelmi és befektetői értelemben. Az újságírókkal kapcsolatban is szkeptikusan nyilatkozott Layden, mivel az internetes világ korszakában folyamatosan pörögnek a hírek és ezért sokkal egyszerűbb onnan megszerezni az információkat.

A 2019-es stratégiákról és a jövőre vonatkozó kérdésekre is válaszolt Layden. A Sony a technológiai fejlődés és a határok feszegetése mellett, kevesebb, de grandiózusabb címmel készül meghódítani a játékosokat. Véleménye szerint az E3-nak egy Comic Conhoz hasonló eseménynek kéne lennie, ami a videojátékokról és a rajongókról szól, őket hozza össze. Ha változik az esemény szervezőinek hozzáállása, akkor Layden sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 2020-as E3-on újra feltűnjön a PlayStation és a Sony.

A másik oldalt is megkérdezték a Sony döntése után. A 2019-es E3-ról az Entertainment Software Association átmenetileg kinevezett vezérigazgatója, Stanley Pierre-Louis bizakodóan nyilatkozott. A 2018-as sikerek után ismét hatalmas izgalmakat tartogat majd a los angeles-i show, ahol egymásra találhatnak a játékosok és a kiállítók által prezentált elképesztő videojátékok, továbbá a hozzájuk kapcsolódó egyéb újdonságok.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!