Nem volt egyszerű dolga a tabellavezető csapatoknak az MNEB ötödik hetében!

Nem volt egyszerű dolga a tabellavezető csapatoknak az MNEB ötödik hetében!

League of Legends - Papíron több előre lejátszott meccset ígért a tegnap, de a végeredmény sokkal szorosabbra sikerült, mint vártuk volna.

Lezajlott az ötödik hét első –és egyben utolsó– napja is az MNEB K&H LoL bajnokságán, mától ugyanis egy kisebb szünet kezdődik a bajnokságban. Összesen négy mérkőzést nézhettünk végig tegnap, amiből többet is előre megtippelhettünk viszonylagos biztonsággal. Arra viszont kevesen számítottak, hogy az eddig gyengébben teljesítő csapatok ennyire összeszedik magukat, míg az élbolyban lévők gyengélkedni fognak.

PLG vs CSDT - 1:0

A mérkőzés első 10 perce nagyjából úgy alakult, ahogy azt vártuk: a PLG bekezdett pár gyilkossággal átvéve a vezetést. Ezt követően viszont a CSDT nagyon magára talált és elkezdték ők is beporszívózni a gyilkosságokat. Pár perccel később már megint a PLG kapott újból erőre, de a mid game-től kezdve újfent a CSDT mozgott jobban. A gyilkosságok mellett a tornyokat is elkezdték szedni.

A dolgok a 25. perc környékén kezdtek a PLG javára dőlni, ahol már kijött az összeszokottság és a tapasztalat kérdése a csapatharcok során. A Baront is megszerezve Fratherék nem csak kiegyenlítettek tornyokban, de előnyhöz is jutottak. Egy sikeres harccal még nyert néhány percet a CSDT, de a következő Baron Nashor körül kialakult összecsapásban már alulmaradtak egy 4-1-es cserét követően, –így meg már a PLG be tudta fejezni a Nexust.

THR vs OP - 1:0

Ha a nap elején néztük meg a párosításokat, valószínűleg nem ettől a találkozótól vártuk volna a legtöbb izgalmat. Az első meccshez hasonlóan itt is a THR vette át az irányítást az első percekben. A Cuhi féle Wukong mid egy igazi specialitásnak bizonyult. 10 perc után azonban az OP is kicsit magára talált, –leszámítva talán a mid Yasuot–, de topon és boton stabilan tartották magukat, –sőt, boton egy hatalmasat fordítottak, amiből több gyilkosságot és az első tornyot is begyűjtötték Nolph-ék.

Telt múlt az idő, és az OP rendre nyerte a harcokat és tartották az aranyelőnyüket. A THR visszatérése a 28. percben kezdődött, a Baron körül harcot vesztett az OP, Nolph inkább boton splitpusholt, még egy Nexus tornyot is bedöntött. Cserébe a THR Baront szerzett, egy utolsó csapatharccal végül eldöntötte a meccset, nem éledtek fel az OP tagok, hogy időben védekezni tudjanak.

WILD vs RIFT - 0:1

A nap mérkőzésének kikiáltott WILD vs RIFT pontosan annyira izgalmasnak bizonyult, mint ahogy azt vártuk. A vadaknak azonban nem akart beindulni a szekér, –nem úgy, mint a RIFT-nek topon. Kubu kétszer egymás után is egyedül szedte ki Marine-t, így Ireliája kellően megindult. Amilyen összeszedettnek tűnt a RIFT, a WILD pont annyira szétszórtnak.

A dszungeles nyomás abszolút megvolt mindenhol Loxigarnak köszönhetően és boton is a RIFT bírt előnnyel. Ilyet már többször láttunk, hogy a WILD az meccs első felében még "alszik", majd a mid game-től, jobb csapatharc koordinációval térnek vissza. A visszatérés azonban ezúttal elmaradt és a RIFT szép lassan visszaszorította a WILD-ot a saját térfelére. A meccset itt is egy Baron Nashor harc döntötte le, amiből a RIFT jött ki jobban, négy gyilkosságot szereztek meg a Baront. Stiles maradt csak életben, de egyedül már nem tudott csodát tenni.

MAY - AGW - 0:1

Talán ez volt a legérdekesebb mérkőzés tegnap. Papíron az AGW volt az esélyes, amit az első 15 percben alá is támasztottak. Ugyan nagyrészt az AGW vezetett, a MAY végig meccsben volt és nem maradtak le túlzottan. A Baront is Domee-ék szerezték meg a 28. percben, gyilkosságokkal megspékelve.

Több tornyot is bedöntöttek, –úgy tűnt, hogy az AGW-nek befellegzett és teljesen visszaszorultak. Jó időzítésnek köszönhetően az AGW még így is ki tudott mozdulni a Baronra, chrisie Ryze-zal splitpush-olt, így csapata nem számolhatott vele, –meg is lett a böjtje. A Baronnal kiegészülve egy utolsó ostrommal végül fordult az AGW, és ők zsebelték be a győzelmet!

Ha lemaradtatok volna a tegnapi mérkőzésekről, alább pótolhatjátok őket!
Watch MNEB K&H League of Legends Bajnokság - 9. Meccsnap (Bo1) | HUN from MagyarLoLTV on www.twitch.tv

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!