Karma változtatásait elvetették, marad úgy a hős, ahogy van

Karma változtatásait elvetették, marad úgy a hős, ahogy van

League of Legends - Karma W képességét érintő változtatásait elvetették a fejlesztők, de feldobtak helyette egy másik ötletet.

A fejlesztők a tavalyi évben kipróbáltak egy pár újítást Karmán, ami magában foglalt egy új W képességet, ez pedig csökkentette a csapattársak töltési idejét a képességeiken minden más dolog mellett.
01A tesztek elég jól mentek, de felvetődött egy olyan kérdés is, hogy biztos Karma-e az a hős, akihez igazán passzol ez a dolog. Hosszabb tesztelések és átbeszélések után, amíg vártak a kódolási változtatásokra, inkább úgy döntöttek, hogy elvetik ezeket a terveket Karmán. Inkább egy másik hősön fogják kipróbálni a jövőben valamikor.

Ezen kívül nem is igazán terveztek jelenleg mást Karmára, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hős marad úgy, ahogy van. Amennyiben majd valamikor mégis felmerül Karma módosítása, úgy a passzívján szeretnének változtatni. Ez a jelenlegi tervek alapján azt jelentené, hogy adnak a passzívnak jelzőket, ami felhasználásra kerül, amikor sebzést oszt ki, ezzel csökkentve a Mantra töltési idejét jóval nagyobb mennyiségben, mint jelenleg. A cél az lenne, hogy változatosabb, izgalmasabb legyen a Mantra használata.

Karma kedvelők, Ti mit szóltok hozzá?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!