Flashback SBC: Gyorsnak gyors David Luiz, de nem biztos, hogy bírja is

A 2010-es évek elején a brazil védő az egyik legjobbá nőtte ki magát, de vajon a kártyája is tükrözi a valóságot?

Néhány napja már bekerült a loboncos hajú és mosolygós brazil védő, David Luiz Flashback kártyája a FIFA19-be. A 89-es értékkel megáldott hátvédnek elég jó sebessége van és remekül képes ellátni hátul a feladatát. Az EA ezzel a kártyával a 2011/12-es szezonjára igyekszik egy kicsit visszatekinteni. Ekkor mutatkozott be a Chelseanél és már az első évében Bajnokok Ligáját nyert velük, bár a bajnokságban csalódást keltő hatodik helyen zártak. A PL-ben 20 mérkőzés alatt 2 találatot szerzett, míg a BL-ben 11 fellépéséből egyszer volt eredményes. A fifaah.com most megint kigyűjtötte a David Luiz SBC-hez szükséges követelményeket és legolcsóbb megoldásokat. Ha végig csináljuk a kártyája mellett 3 pakkot is kapunk.

Az SBC-k február 20-án lejárnak, így érdemes jól átgondolni mielőtt belevágnátok.

Már csak azért is, mert annak ellenére, hogy remek védő lehet ez a lap, van néhány gyengesége. Például a 75-ös stamina nem biztos, hogy sokakat meggyőz. A legolcsóbb megoldásokat tekintve pedig körülbelül 310k-t kell rááldozni, ha őt is a csapatunkba szeretnénk tudni.

FIFA 19 Flashback David Luiz SBC - Chelsea

Követelmény

  • Min. 1 Chelsea játékos
  • Min. Team Rating: 84
  • Min. Team Chemistry: 80
  • A csapathoz szükséges játékosok létszáma: 11

Jutalom

  • 1 * MEGA PACK

Az árak a február 18-i értékek alapján: PS4 - 72K, Xbox One - 79K, PC - 95K

01

FIFA 19 Flashback David Luiz SBC - Premier League

Követelmény

  • Min. 2 Premier League játékos
  • Min. TOTW játékos: 1
  • Min. Team Rating: 84
  • Min. Team Chemistry: 80
  • A csapathoz szükséges játékosok létszáma: 11

Jutalom

  • 1 * PRIME GOLD PLAYERS PACK

Az árak a február 18-i értékek alapján: PS4 - 98K, Xbox One - 96K, PC - 129K

02

FIFA 19 SBC Flashback David Luiz - Brazil

Követelmény

  • Min. 2 brazil játékos
  • Min. Team Rating: 85
  • Min. Team Chemistry: 80
  • A csapathoz szükséges játékosok létszáma: 11

Jutalom

  • 1 * RARE MEGA PACK

Az árak a február 18-i értékek alapján: PS4 - 138K, Xbox One - 136K, PC - 170K

03

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!