Mi változott? Összehasonlítottuk Morgana összes skinjét - videó

Mi változott? Összehasonlítottuk Morgana összes skinjét - videó

League of Legends - A 9.5-ös frissítésben érkezik az új külsőbe bújtatott Morgana, ha minden rendben megy a tesztelések során.

A két megújulásra váró karakter jelenleg folyamatos teszteléseken esik át a PBE szerveren, szeretnének minden javítandó hibát lehetőleg most megtalálni, mielőtt még élesítenék.
213Mint azt tudjuk, egy hős megújítása során először csak a Riot Games főhadiszállásán belül történnek a tesztelések a négy fal között. Ezt követően tudják globálisan is kipróbálni azt, a játékosbázis segítségével, természetesen a PBE szervereken. Teljes biztonságot persze ez sem jelent, de legalább a hibák nagy részére ilyenkor fény derül. Ekkor Murphy törvénye alapján sokszor előfordul, hogy valamit a játékosok észrevesznek, ami a fejlesztőknek nem szúrt szemet, vagy csak szimplán egy másik, kódolási hiba miatt egy új bug jelenséggel szembesülnek akkor a fejlesztők, mikor elkezdik teszteltetni a karaktert a játékosokkal.

Néha azonban még így is előfordul, hogy az éles szerverekre is valami úgy érkezik meg, ahogyan annak nem lenne szabad, de ettől most tekintsünk el. Morgana és Kayle jelenleg a tesztszerver fázisnál tartanak, ahol bárki kipróbálhatja őket, aki rendelkezik PBE regisztrációval. Kayle fejlesztésénél már bukkantak is elő dolgok, amiken változtatniuk kellett a fejlesztőknek, de erről majd egy másik cikkben. Morgana szerencsére eddig nem ütközött semmilyen hibába, így változtatásokat sem kellett rajta eszközölniük a fejlesztőknek.

Splash artokon már korábban is láthattuk, hogy miben fog változni Morgana, illetve egy rövid kis videóban is láttuk életjelét, melyet a fejlesztők tettek közzé, most azonban itt az összes hőskinézetének összehasonlító videója! Így egymás mellett láthatjuk a régi, illetve az új kinézetét, pontosan hogy miből is lett a cserebogár!

Nektek hogy tetszik az átdolgozott Morgana? Jobb, mint elődje?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések