A 9. szezon elejére ígérték, hír azonban még mindig nincs róla

A 9. szezon elejére ígérték, hír azonban még mindig nincs róla

League of Legends - A Kihívók hazateleportálása lassan kezdi egy mítosz alakját felölteni.

A Kihívók hazateleportálása nem tegnap került először szóba, illetve a köztudatba és mindenki izgatottan várta, hogy milyen lesz élesben látni azt. Nos, a padon ülő csontváz mém is arra vár, azóta is.

213Február 20-án a Kihívók osztálya megnyitotta kapuit, és láss csodát, ugyanúgy teleportálnak haza, mint bárki más. Miért akkora gond ez? Mert nem ezt ígérték. 

Még 2018 októberében az egyik fejlesztői napló során beszéltek arról, hogy a kilencedik szezon elején meg fog érkezni a Kihívók hazateleportálása. A jutalom csak addig van, vagy lesz érvényben, ha egyszer megérkezik, míg a Kihívók osztályában tartózkodsz. Ha leesel, elveszted. Az akkori tervek alapján azt nyilatkozták a fejlesztők, hogy 2019-ben nem szeretnének fizikai, kézzel fogható jutalmakat osztani az év végén, így jól tartsák meg az érintettek a korábbi kabát és táska kombinációját, mert sapka már nem lesz mellé.

 

A Kihívók hazateleportálása azonban azóta sem érkezett meg, sőt, semmilyen egyéb hír, vagy bejelentés nem érkezett róla, immár közel 5 hónapja. A szezon első szakasza pedig zakatol, nem fog megállni azért, hogy bevárjon egy ilyen effektet, így ha a Riot Games szeretné tartani az ígéretét, hogy a szezon elején megérkezik, akkor lassan ideje lesz csipkedniük magukat.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!