Sylas egyes esetekben jobban használja az ellopott ultit, mint eredeti tulajdonosa!

Sylas egyes esetekben jobban használja az ellopott ultit, mint eredeti tulajdonosa!

League of Legends - Sylas a megjelenését követően nem volt a játékosok nagy kedvence, azonban ha AP-t épít neki az ember néhány karakter végső képességével borzasztóan jól használható!

A League of Legends legújabb hőse, Sylas igaz, hogy nem olyan rég óta van bent a játékban, de az biztos, hogy már rengeteg pozitív és negatív percet is megéltek vele a játékosok. Megjelenését követően győzelmi aránya a béka segge alatti szinthez közeledett, éppen ezért a fejlesztők egy azonnali hotfix-szel próbálták meg kicsit feljebb tornászni a számait. Sajnos ennek ellenére sem mondhatjuk azt róla, hogy borzasztó jó karakter lett, de végső képessége ennek ellenére is az egyik legkülönlegesebbnek számít az Idézők Szurdokában! Az Elfoglalás (R) segítségévvel a karakter ugyanis el tudja csenni egy ellenfél végső képességét és szabadon fel is tudja használni azt. Ez természetesen azoknak a végső képességeknek az esetében hasznos, amik hatalmas sebzéssel rendelkeznek, esetleg effektjükből adódóan meg lehet velük fordítani egy csapatharcot. De bele gondoltatok már abba, hogy mi van akkor, ha Sylas egy olyan végső képességet lop el, ahol az AP sebzés szintenként emelkedik? Nos, ha olyan ultit sikerül beszerezni, ahol az előbbi állítás nem teljesül, tehát az AP sebzés szintenként változatlan, akkor Sylas a teljes sebzés 70%-át illetve a bónusz sebzés 50%-át konvertálja át varázssebzésbe. De ha olyan végső képességet lop el, ahol szintenként növekszik az AP, akkor a teljes AP sebzést megkapja, amit a képesség tud nyújtani. Ez azért is jó, mert olyan ultik is hatalmas sebzést okozhatnak, amik alapjáraton (az eredeti karakter kezei között) nem tennék ezt. Nézzünk is meg egy pár példát erre a folyamatra!

Ashe: a fagyos íjász

Ashe végső képességét, az Elvarázsolt kristálynyilat a játékosok általában tömegirányító képességként használják, mivel igen hosszú stunnal rendelkezik. Lövész karakter lévén pedig borzasztó kevesen építenek neki AP-t, így a sebzés, amelyet ez a nyíl ki tud osztani tényleg másodlagos funkciónak számít. Sylas esetében viszont ez a folyamat meg tud fordulni: a karakter teljes mértékben ki tudja használni Ashe AP sebzésének szintenkénti növekedést és magas alap sebzését annak érdekében, hogy egy pillanat alatt elégesse az ellenfeleket. 

Gangplank: a sósvízi veszedelem

A hírhedt kalóz végső képessége, a Zárótűz, már alapból nagyon jól használható zónázásra, illetve szépen lehet vele globális nyomást gyakorolni a térkép egyik részén. Azonban a karakter szinte mindig AD-re épít, támadási sebességet és kritikus csapást növelő tárgyakat vesz, így végső képessége nem sebez annyit, mint kellene. De a Zárótűz különlegessége, hogy minden hullám után 10%-ot növekszik az AP-je, és 12 hullámot lehet vele minimum elérni. Ha ezeket a számokat szépen összeadjuk, akkor pedig kijön az, hogy összesen 120 %-os AP sebzéssel illetve egy igen testes alap sebzéssel rendelkezik a képesség. Sylas pedig nagyon jól tudja hasznosítani ezeket a számokat!

Tristana: a yordle tüzér

A Tristana játékosok fókusza is az AD sebzésen van, és ahogyan Ashe esetében, itt is a karakter végső képességét (Óriási lövés) általában a hatalmas visszalökés miatt használják. Sylas az ellopást követően a képességnél 100%-os bónusz AP sebzést kap, ami hozzáadódik a már alapból is magas varázssebzéshez, ezzel pedig egy igen méretes meglepetést tud okozni ellenfeleinek.

Malphite: a monolitszilánk

Malphite esetében sem építenek gyakran AP-t használói, ami azt jelenti, hogy végső képességét  (Megállíthatatlan erő) is inkább csapatharc kezdeményezésre használják a játékosok. Ez azonban egy olyan ulti, ami 100% AP-t adhat, így valószínűleg már ki is találtátok, hogy Sylas mihez tud vele kezdeni. 

Morgana: a bukott angyal

A nemsokára esedékes Morgana átdolgozása, végső képességét és magát a karaktert is inkább csak a támogató játékosok használják lassítása és stunja miatt. Az ő esetében is igaz, hogy ritkán építenek rá túlzottan sok AP-t, azonban itt inkább azért, mert támogató tárgyakkal látják el szívesebben. Végső képessége, a Lélekbéklyók +70%-os szintenkénti AP sebzést kapnak, illetve kétszer lehet őket triggerelni. De mivel a karakter nagyon könnyen megsérül, így igen ritka esetben tudják másodjára is "elsütni" a képességet segítség nélkül. Azonban miután Sylas ellopta a képességet könnyedén fel tudja használni, és kétszer is megsebezni vele az ellenfeleket. 

Pantheon: a háború mestere

A karakter végső képességét (Égszakadás) általában engage-re használják és nem meglepő módon, a hős akkor a leghatásosabb, hogy ha AD-t építenek belőle. Sylas a képesség ellopását követően azonban könnyedén meg tudja emelni a sebzését az AP szinteződésnek köszönhetően ami 50%-tól 100%-ig terjedhet, attól függően, hogy az ellenséges hősök a kör közepén állnak-e (és esetleg jó barátok veszik őket körbe), vagy a centrumtól inkább távolabb, de még a képesség hatósugarában.

Rakan: a sármőr

Rakan egy gyakran használt támogató karakter, ami azt jelenti, hogy végső képességét (Lehengerlés) nem a sebzés, hanem a +50%-os mozgási sebesség illetve az ellenfelek elcsábítása miatt használják. Sylas markában azonban a további +50% szintenkénti varázserő hatalmas sebet tud okozni akár öt hősnek is!

Shaco: a démoni bohóc

Shaco végső képessége, a Hallucináció egy klónt készít, ami felrobban és varázssebzést okoz "halálát" követően. Amíg Shaco kezében nem sok mindent ad ez a képesség, addig Sylas az ellopását követően több sebzést kap, saját AP sebzésének 100%-át alapul véve, ami igen nagy fájdalmat tud okozni az ellenfeleknek. 

Volibear: a mennydörgés hangja

Volibear végső képességének (Viharkarmok) segítségével elérheti, hogy alaptámadásai varázssebzést is okozzanak, illetve, hogy 40%-al magasabb legyen az AP-je 12 másodpercig. Sylas ebből a képességből is nagyon sokat kaphat, ellopását követően ugyanis robbanásszerűen megnövekszik a karakter sebzése. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések