Erősen domináltak a magyar csapatok a Go4PUBG havi döntőjében

Erősen domináltak a magyar csapatok a Go4PUBG havi döntőjében

Minden mérkőzésen megmutatták, hogy velük nem lehet szórakozni!

A mai napon az MNEB PUBG mérkőzései elmaradtak, ugyanis három résztvevő csapat is bejutott az ESL Go4PUBG februári kupájának havi döntőjébe, ahol 500 euróért küzdhettek meg, továbbá ez egy nagyszerű ugródeszka is lehet a nemzetközi e-sportban, ezért a szervezők nem akarták, hogy a csapatoknak dönteniük kelljen, melyik versenyen is indulnak el.

Az elhalasztás nem volt hiába való, a srácok igen jól szerepeltek, vegyük is át, hogy mi történt!

Első mérkőzés

A meccsekhez sajnos nem volt központi közvetítés, így csak a játékosok szemszögéből figyelhettük az eseményeket, viszont így is sem volt ok a panaszra. A döntő Bo5 volt, az első mérkőzésen pedig kapásból taroltak a magyarok, a RIFT Esports ugyanis 6 gyilkossággal megszerezte a csirkevacsorát. Pontok tekintetében a LvL Up Esports a 4., míg a Grim Ravens 7. helyezett lett 6, illetve 3 skalppal.

Második mérkőzés

A következő összecsapáson sem kellett csalódnia senkinek, a magyar gárdák itt most fordultak egyet, a győzelmet a Grim Ravens játékosai húzták be 11 fejponttal, míg a LvL Up az 5. helyen zárt 4 killel, mögöttük pedig a 9. helyen a RIFT búcsúzott 1 gyilkossággal.

Harmadik mérkőzés

Sajnos zsinórban a harmadik magyar csirkefalatozás már nem jött össze, bár a srácok nem voltak tőle messze. Honfitársaink az eddigi mérkőzések során is találkozgattak már egymással, a harmadik mérkőzésen azonban egyértelműen látszódott ez, ugyanis krippie vetett végett dezi ámokfutásának a végjátékban. A helyezések pedig a ponttáblában így alakultak:

  • LvL Up: 2. hely
  • RIFT: 3. hely
  • Grim Ravens: 8. hely

Negyedik mérkőzés

Egy meccs után ismét komoly magyar eredménynek örülhettünk, Miramar kietlen síkságain a LvL Up Esport is megszerezte győzelmét, ezzel mind a három magyar csapat behúzott egy csirkevacsorát, ami fergeteges teljesítmény, főleg hogy tették mindezt 16 gyilkossággal a LvL Up játékosai. Az ötödik mérkőzésre már ki is alakultak a végjáték képviselői, a LvL Up-osoknak ezzel a győzelemmel minden lehetőségük adott volt a döntő megnyerésére, mindössze 3 pontra voltak az első helyezett Soniiddoztól.

Ötödik mérkőzés

Azonban a mindent eldöntő párharc már nem annyira jött össze a srácoknak, pontok tekintetében a RIFT a 11. helyen, a Grim Ravens a 8. helyen, a LvL Up Esport pedig az 5. helyen esett ki, így pedig nem sikerült elhozniuk a győzelmet. A rangsor a pontok összesítése után így alakult:

A LvL Up a második, a Grim Ravens a harmadik, míg a RIFT az ötödik helyen végzett. Gratulálunk az elért eredményhez, legközelebb meglesz a győzelem is!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!