Riven nerfek egyelőre sehol, Zoe és LeBlanc viszont gyengülhet a 9.6-ban!

Riven nerfek egyelőre sehol, Zoe és LeBlanc viszont gyengülhet a 9.6-ban!

League of Legends - Ismét felütötte a fejét pár túlzottan erős karakter a mostani metában és nem mindegyik felel meg az elvárásoknak. A Riot válaszolt. 

2017 végén és 2018 elején Zoetól volt hangos a közösség, kicsit később meg a 0,25 meme-től, hiszen ennyivel növelték akkoriban a Q CD-jét. Nos jelenleg nem ő okozza a legnagyobb problémákat a játékban, ettől függetlenül azért pár nerfet kap a biztonság kedvéért a Riot tervei alapján.

Repertoir számolt be a közelgő tervekről twitterén. Nézzük miről van szó!

Összesen tehát 9 karaktert erősítenek, míg tovább 6 karaktert és két rúnát gyengítenek. Kayle, Ivern és két további rúna módosul ezen kívül, illetve Ezrealt sokkal inkább a Tear of the Goddess irányból közelítik meg változtatások terén.

Ahogy az ilyen posztok alatt lenni szokott, elég sokan kérdeztek is utána, amire a fejlesztő szorgosan válaszolt. Az egyik első megfigyelés, ami számunkra is érdekes, hogy továbbra sincsenek Riven nerfek. Erre a válasz leginkább az volt, hogy az NA régióban 60%-kal többet bannolják a hőst, mint más régiókban átlagosan, ezért is nehéz róla beszélni, mert keveset látják őt, persze ez csak részrehajlás, de foglalkoznak majd a témával. Ha minden igaz, a 9.7-re nerfet is fog kapni.

Jayce leginkább HP és HP regen téren kap gyengítést, hogy közelebb álljon a többi hasonló hőshöz. Rek'Sai a legutóbbi buffok óta szárnyal, ezért őt is helyre teszik. Az ulti CD-je a játék későbbi szakaszában magasabb lesz a mostaninál, 10/80/60 helyett 100/90/80, illetve az AD ráta is 200%-ról 175%-ra csökken.

Ami Zoet illeti, az E CD-je emelkedik jelentősen 16/16/14/13/12-ről 20/18,5/16/15,5/14-re, azaz első szinten 4, ötös szinten pedig 2 másodperccel több lesz, valamint a lassítás mértéke is csökken a későbbiekben 10/20/30/40/50% helyett 10/15/20/25/30% lesz csak.

Shen Q-ja erősödik valamelyest, többet sebez jelzőnként, 5/10/15/20/25/30 helyett 10/16/22/28/34/40-et, vagyis ez háromszor érvényesül. 

Nautilus több páncélt kap eleinte, 35,5 helyett 39-et, illetve a passzív lekötés sokkal gyakoribb lesz, 9/8/7/6 helyett fixen 6 másodperc célpontonként.

Ezeken kívül még egy sor apróbb változás érkezik, de a legnagyobbak talán pont ezek. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!