Hirdetés

Történjék bármi, Ryze győzelmi aránya évek óta nem volt 50% felett!

Aioween | 19/03/14 12:09
Cikk mentése

League of Legends - Ryze hiába viseli az egyik alapító nevét, évek óta nem tudtak vele semmit kezdeni érdemben, legalábbis solo queue-ban.

Hirdetés

Ryze eredetileg 2009 februárjában jelent meg, vagyis több, mint 10 éves már. Ez idő alatt rengeteg módosítást kapott, talán a legtöbbet a játékban, hiszen többször is teljes reworköt kapott. Legutoljára a 6.14-es frissítésben kapott reworköt, ami azóta is tartja magát annak ellenére, hogy sokan most is panaszkodnak rá, illetve korábban már szó esett egy esetleg újabb reworkről, amit végül elvetettek. Ez egyébként szám szerint már az ötödik verziója volt a kék mágusnak, ám a karakter alapvető problémáját ezzel sem sikerült megoldani. 

213

Miről is beszélünk? Míg a legutóbb 2016-os verziót pont, hogy túl erősnek érezték solo queue-ban, míg a mostanit meg harmatgyengének. Erről tanúskodik egy statisztika is, mely szerint Ryze az elmúlt négy év során nem lépte át egyik patch-ben sem az 50%-os győzelmi arányt. Utoljára 2015 második felében járt felette, illetve egyszer 2017 első felében megközelítette azt, egyébként meg 45% körül mozgott.

Ez egyébként azért is érdekes, mert míg solo queue-ban gyengélkedik Ryze, addig a profi és szervezett játékkörnyezetben továbbra is nagyon erős. Ez az az egy dolog, amit nem nagyon tudott összhangba hozni nála a Riot Games, akárhogyan módosítottak a karaktert, egyik oldal mindig szenvedett. A mostanival is leginkább az a baj, hogy egyrészt nagyon sokban függ hasznossága a megfelelő kombók használatától, mivel a sorrend egyáltalán nem mindegy, ahogy az sem, hogy inkább több burstöt, vagy pajzsot és mozgékonyságot szeretnénk egy rotából, na meg ott van az ultija. Ez egy solo queue meccsen viszonylag ritkán hasznos, főleg alacsonyabb eloban, ahol nem feltétlenül mozog együtt a csapat. Lényegében olyan, mintha csak három képességünk lenne és ez bizony nagy hátrány a többi hőssel szemben.

A másik pedig, hogy Ryze jól skálázódik, de ahhoz idő és legfőképp nagyon jó farm arány kell, nyilván ezt sem tudja mindenki hozni, így könnyen lemarad a többiektől. Jelenleg is 43,3%-os győzelmi aránya van, ami továbbra is nem csak hogy rossz, de konkrétan a legalacsonyabb az összes hős közül a játékban.

Félreértés ne essék, a profik között sem kifejezetten kiemelkedő a győzelmi aránya, de ez is leginkább komplexitásából adódik, illetve, hogy kevesen tudnak igazán ráérezni, hogy miként is kell játszani, illetve nyomást kifejteni vele, mert hogy ez Ryze legnagyobb erőssége szerintem. Ezt a játékstílust az európai profik között talán a Vitality midese, Jiizuke testesíti meg legjobban. Hazai vizekre evezve pedig Meight a karakter koronázatlan királya, igaz egy agresszívabb stílust képviselve ugyan, talán keveseb splitpush-sal.

Különszedve a topot és a midet, azért látható, hogy topon valamivel jobb a helyzet, igaz itt kevesebben is választják. Itt jelenleg 46,6%-os a győzelmi aránya, míg az átlagot tekintve az utóbbi évek során többször is megközelítette az 50%-ot. Miden már ennél sokkal rosszabb a helyzet, itt 42,8%-ról beszélhetünk.

Akárhogy is, több éves project és számos rework után sem sikerült Ryze-t erőssé tenni az átlagos játékosok számára. Ahhoz, hogy ez változzon érdemben, valószínűleg egy újabb rework kellene, kérdés, hogy a Riot szeretne-e megint felülni erre a körhintára, vagy inkább elfogadják a mostani helyzetet.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
0 db hozzászólás, Lépj be a megtekintéshez
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?