5 hős, akik nagyot mentek a 9.5-ben!

League of Legends - Még van pár nap a mostani frissítésből, adunk pár tippet, hogy kikkel érdemes megpróbálni a mászást.

A héten érkezik a 9.6-os frissítés, valamikor szerda-csütörtök magasságában, vagyis még akad pár napunk addig kihasználni a mostani patch legjobb hőseit. Mindig vannak olyanok, akik hosszabb ideig megállják a helyüket, mi viszont elsősorban azokat keressük, akik újabban törtek sokat előre, vagyis valami befolyásolta a játékukat.

Nézzük kik kerültek fel ezúttal a listára!

A legutóbb kiadott frissítések és enyhe erősítések láthatóan megtették hatásukat Vi esetében. Több sebzést kapott a szörnyekkel szemben, gyakrabban tudja később aktiválni a pajzsát és ultijával ténylegesen utat tör az ellenfél seregei között. Eléggé sokáig emésztette a változásokat a Riot Games, de, amit szerettek volna, azt végül is elérték. Vi a dzsungelben 14 pozíciót ugrott előre. Győzelmi aránya nem ugrott túlzottan sokat, de választási aránya már annál inkább. Előbbi közelíti alulról az 53%-ot annak ellenére, hogy majdnem megháromszorozódott a meccseinek száma.

Vi-jal ellentétben Taliyah-nál nem nagyon beszélhetünk közvetlen buffokról, vagy bármilyen változásról. Valószínűleg a környezeti hatások és a meta természetes változásának köszönhető újfent növekvő sikere. A 9.4-ben volt egy mély zuhanása 48%-os győzelmi arányra, most viszont megint 52 felé ugrott. Választási aránya egy picit visszább esett, illetve nem tartozik a legjátszottabb hősök közé. Ennek oka az is lehet, hogy eléggé skillshot alapú, így kellő rutin kell a használatához. 15 helyet ugrott összesen előre a midesek között.

Az IFA kamionnyi nerf után Akali egy keveset visszakapott erejéből, kellett is, mert nagyon mélyre süllyedt szegény a 9.3 környékén. A 9.4-ben már beindult egy fejlődési ív, de a mostanira érte el megint azt a szintet, hogy már hősszámba lehet venni. Továbbra sem kiemelkedő egyébként a teljesítménye, de az soha nem is volt az, még akkor sem, amikor OP-nak titulálták. Most egyébként kb. azt a szintet érte el megint, mint a nerfek előtt. Győzelmi aránya egy kicsivel még jobb is, mint akkortájt, 47,14, így akik akkor jók voltak vele, valószínűleg most is azok lesznek. A választási aránya is javult, ennek köszönhetően 18 helyet ugrott előre, de volt is honnan.

A második helyen Neeko szerepel. Az utóbbi időben az AD on-hit Neeko hódított, amit még hotfixeltek is, de itt most a támogató Neekoról van szó. Mivel a tárgyaknak köszönhetően ebben a szerepben is egész elfogadható AP mennyiséget tud venni, illetve megbízható CC-je és sok lehetősége van meglepetést okozni, így supportként is megállja a helyét. Választási aránya a kétszeresére nőtt, de a győzelmi aránya rakétaként lőtt ki. A 9.3-ban még 46,53% volt, a 9.4-ben már 49,77%, a 9.5-ben pedig 55,47%! Összességében 19 helyett ugrott előre és jelenleg az 5. a számon tartott támogatók között.

A frissítés legnagyobb győztese nem más, mint a reworkölt Kayle. Itt jegyeznénk meg, hogy ettől függetlenül egyáltalán nem könnyű hős. Nem feltétlenül mechanikai nehézséget képez, sokkal inkább mentálisat, ugyanis irdatlan türelem kell hozzá, amíg elérjük azt a szintet, hogy bárkit lekaszálunk. Az újdonság is bizonyára megtette hatását, választási aránya ugyanis 0,6%-ról 6,8%-ra ugrott győzelmi aránya pedig ennek ellenére nőtt, jelenleg 51,33%. Ezzel pedig ő ugrott előre a legtöbbet, természetesen topon, összesen 29 helyet.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!