Gond volt a szerverekkel és a Prime Icon Moments SBC-vel, de javítja az EA

Gond volt a szerverekkel és a Prime Icon Moments SBC-vel, de javítja az EA

Tweetben tudatták a közösséggel, hogy a legutolsó PIM SBC-vel történt némi hiba ezért eltávolították a játékból, de azóta megnyutatták a közösséget, hogy rendben lesz a nap folyamán a történet.

Mostanában nagyon rákapott az EA az új kártyák bemutatására, lassan már azt is lehet mondani, hogy az egyik kedvencük a Prime Icon Moments promó. Hétről hétre érkeznek az új lapok, most viszont egy kisebb probléma árnyékolta be a legutolsó frissítésnél a játékot. Twitteren adták tudtára a játékosoknak, hogy egy nem várt hiba miatt kénytelenek voltak eltávolítani a FIFA19-ből a legutolsó Prime Icon Moments SBC-t.

Ha visszagörgetünk egy picit az elmúlt napokban, akkor láthatjuk, hogy Dennis Bergkamp március 18-án érkezett, előtte 15-én Matthäus, valamint 14-én Carles Puyol tette tiszteletét. Az EA által leírt tweetből arra következtetnénk, hogy a legutóbb bepakolt futballistákkal kapcsolatban nem volt minden rendben, de ez nem jelenti azt, hogy a korábbiakra ne vonatkozhatott volna. Azóta már megtoldották egy biztató üzenettel a még korábban kitett tweetjüket:

  • Ha egy részét már befejezted, visszakapod a játékosaid és a jutalom packot is megmarad
  • Ha a teljes SBC-t befejezted és megszerezted az egyik Icon-t, akkor a másikat is megkapod

Az SBC a mai nap folyamán visszakerül a játékba és a korrekt jutalmakat dobja majd. Viszont azok a játékosok, akik belevágtak és a hiba belepiszkított a folyamatba, a hét későbbi szakaszában kapják meg a jussukat érte.

Ezen kívül, ha esetleg problémátok volt a szerverekkel, laggolt vagy többször kidobott volna a játék, ne aggódjatok nem nálatok vendégeskedett a technika ördöge. Az EA erről is adott tájékoztatást, miszerint nem csak a FIFA-ban, de a többi játékukban sem működött megfelelően a szolgáltatás, azonban már dolgoznak rajta és habár kisebb delay még előfordulhat, lassan helyreáll a rendszerük.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!