Hirdetés

A THR midese eltiltás miatt kihagyja az MNEB rájátszását és esetleges döntőjét!

Aioween | 19/03/25 10:00
Cikk mentése

League of Legends - A THR-nek cserét kell keresnie az MNEB K&H LoL bajnokság rájátszására, Cuhi ugyanis nem vehet részt rajta.

Hirdetés

A HUNESZ fegyelmi döntést hozott Szántó "Cuhi" Tamás ügyében a korábbi viselkedését illetően. Még az osztályozó kupa alatt a THR akkori tagjai (Hipoooo, Colamax, Cuhi, Benzz, Joe) visszaéltek a versenyzésre biztosított versenyfiókokkal és az azokon található RP-t saját célra használták fel, noha ez nem volt megengedett. Az akkori vétségük miatt a csapat és tagjai megkapták a büntetésüket. Ennek része volt az okozott és azóta a Riot által visszaállított kár megtérítése, 3 pont levonás az alapszakaszban, illetve a csapat és tagjai által egy-egy bocsánatkérő poszt, illetve bocsánatkérő levél a Riot felé.

A csapat ennek saját közösségi felületén eleget tett, viszont Cuhi viselkedése kifogásolható volt az ügyet illetően a HUNESZ döntése alapján. A közösségi felületeken (Facebook), illetve a verseny Twitch chatjén is többször nem megfelelő viselkedést tanúsított korábbi vétsége kapcsán, viccet csinált belőle, illetve elbagatellizálta, áll a HUNESZ fegyelmi határozatában. Ennek fényében Cuhi eliltást kapott az MNEB-ről és minden hivatalos HUNESZ versenyről egészen április 30-ig. Az MNEB rájátszása addigra biztosan lezajlik, az offline döntő április 27-28-án lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Team Horizon Reapers-nek új embert kell betennie majd a középső ösvényre. 

A teljes fegyelmi határozat alább olvasható:

"HUNESZ Fegyelmi határozat- Szántó “CUhigheazy” Tamás

FEGYELMI HATÁROZAT

A Magyar E-sport Szövetség (továbbiakban HUNESZ) Fegyelmi Bizottsága fegyelmi vétség elkövetése miatt a Szántó “CUhigheazy” Tamás játékost a HUNESZ Fegyelmi Szabályzat 3.2 § a) pontjában foglaltak alapján az alábbi szankciókban részesíti:

1. Az MNEB és HUNESZ-el kapcsolatos versenyektől való eltiltás április 30-ig

INDOKLÁS

A HUNESZ-hez 2019.02.24-én beérkezett információk alapján a Team Horizon Reapers csapatának játékosa Szántó “CUhigheazy” Tamás, csapatának korábbi fegyelmi ügyét (Ügyszám: FH/002/2019) követően (melyben ő maga is részes volt) a játékos nem megfelelő magatartást tanúsított, mely sportolóhoz és a Magyar Nemzeti E-sport Bajnoksághoz méltatlan és súlyosan tiszteletlen. Február 9-én 18:55-kor Facebookon, valamint február 12-én a Twitch.tv nyilvános platformján korábban elkövetett fegyelmi vétségét bagatellizálta, abból viccet csinált, szintén február 6-én 16:45-kor Facebookon pedig kifogásolható stílusban nyilatkozott korábbi fegyelmi ügyéről.

Az Etikai és Gyermekvédelmi szabályzatot több ponton is megszegte. A 2.§ 1 bekezdés h.) pontja alapján a Magyar E-sport Etikai Kódexben meghatározott etikai normákat és gyermekvédelmi szabályokat be kell tartani minden egyéb nyilvános szereplésen, 3.§ 1./ g) pontja alapján a sportoló köteles az e-sport, illetőleg személyiségének hírnevéhez méltó magatartást tanúsítani, i) pontja alapján pedig példamutató magatartást tanúsítani a fiatal sportolók, sporttársai, szakember társai és tisztségviselő társai felé.

A Fegyelmi Bizottság a rendelkezésre álló üzenetfolyamok, valamint a beérkezett képernyőmentések alapján tényként állapította meg, hogy Szántó “CUhigheazy” Tamás az Etikai és Gyermekvédelmi Szabályzatban szereplő vonatkozó szabályokat megszegte, korábbi büntetését viccként kezelte annak ellenére, hogy egy korábbi meghallgatás során a Bizottság felé megbánást tanúsított.

A Fegyelmi Bizottság figyelembe vette, hogy a játékos idén már büntetésben részesült súlyos vétséget követően. Tekintettel arra, hogy az ügyet a Bizottság tárgyalás mellőzésével vizsgálta, a határozat kézhezvételét követő öt (5) napon belül a fegyelmi tárgyalás megtartását kérheti annak részletes indokolásával Fegyelmi Bizottságtól.

A tárgyalás kérése a már kihirdetett határozatra nem halasztó hatályú. Amennyiben az eljárásban érintett személyek, illetve sportszervezetek nem élnek a tárgyalás tartásának jogával, vagy erre való igényüket 5 napon túl terjesztik a Fegyelmi Bizottság elé, a fegyelmi határozat ellen fellebbezéssel nem élhetnek.

A jogorvoslati lehetőséget a HUNESZ a Fegyelmi Szabályzat 15. § (6) bek. 16. § (1) bek. alapján biztosítja. A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a 39/2004. (III. 12.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Budapest, 2019. március 24.

Czupy Dániel Fegyelmi Bizottság elnöke

Kövesi Gábor Fegyelmi Bizottság tagja

Kis Balázs Fegyelmi Bizottság tagja

[LINK]"

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
2 db hozzászólás
  • Gabesz778 3 hónapja
    Még kéne végre érteniük a játékosoknak, hogy ha ***séget csinálnak nem csak magukat de a csapatukat is lejáratják, nem irigylem mostanában a thr-t :/
    0 0 Válasz
  • noizR 3 hónapja
    Nem érzem teljesen jogosnak a végleges döntést, de örülök annak, hogy már a szervezői rész komolyabb szabályzatot és hivatalos formát képvisel mint a korábbi években. Ez jó alapja lehet a profi magyar szcéna elinditásában.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?