League of Legends - Pár apróbb változtatást eszközöltek az IG kinézeteken, egyértelműbb lesz pár effekt.
Ezúttal egy viszonylag kisebb PBE frissítést kaptunk. A fejlesztők egyrészt az új világbajnoki Invictus Gaming kinézetekkel, illetve pár dolgot pontosítottak a Tear of the Goddess-ből épülő tárgyaknál.
Az Invictus Gaminges LeBlanc kinézet splash artját módosították az alábbiak szerint..jpg)
Ezen kívül Camille és Kai'Sa kapott játékon belüli finomításokat, elsősorban a pajzsaik animációjára. Láthatóbb és kevésbé szögletes most már, főleg Camille esetében..png)
.png)
.png)
.png)
Egy két animációt is kaptunk, ahol testközelből figyelhetjük meg Camille passzív pajzsait.


Kai'Sa pajzsa pedig sötétebb lett.
Megérkezett időközben a 2019-es Conqueror Ward is a PBE szerverekre.
Minden egyes VB ikon mellé odakerült egy kisebb leírás, miszerint az adott játékos a VB megnyerésének tiszteletére kapta ezt. De ugyanígy a Conqueror hősikonok és egy sor másik mellé is kaptunk leírásokat, hogy tudjuk mi miért van a játékban.
Mostantól minden egyes Tear of the Goddess tárgynál már jelzi a leírás, hogy csak egy lehet belőle nálunk, de már nem is tudunk másodikat vásárolni a boltban, pont, mint a cipőknél. Régebben azokból is lehetett akár kettő, ha nem figyeltünk.
Ez a leírás újítás tehát az összes Tear tárgynál megjelent, vagyis a Tear of the Goddess-nél, az Arhcangel's Staffnál, a Seraph's Embrace-nél, a Muramana-nál és a Manamune-nál is.






