Érdekes újdonság: feltörekvőben az AP Nautilus mid?

League of Legends - Elsőre trollkodásnak tűnhet, pedig nem az.

Nemrég kapott erősítést Nautilus és hirtelen megugrott a népszerűsége. No persze nem a tankok iránt kezdett el hirtelen mindenki rajongani, sokkal inkább az ARAM és ARURF környezetekben már megszokott AP verzió kezdett el kiemelkedni. A győzelmi aránya sem feltétlenül rossz, bár az is lehet, hogy ez nem az AP verzióknak köszönhető, mindenesetre majdnem 52%-ban nyeri a mérkőzéseket. A támogatók között pedig a második legtöbbet választotta karakterré lépett elő az op.gg szerint. 


Látható, hogy azért elég nagy előrelépést tett, hiszen nem kevesebb, mint 14 helyett ugrott előre, hogy elfoglalja a második helyet. Az első helyen természetesen továbbra is Thresh található, aki immáron a 9.4 óta folyamatosan a legtöbbet választott karakter a támogatók között.

A vicc az egészben az, hogy egyébként olyan sok minden nem változott. A Q-ja ugyan kapott plusz 20 sebzést első szinten, ami ötös szintre már plusz 40. Jó, de azért nem a világvége. Az viszont többet számít, hogy az AP rátát 70-ről 90%-ra emelték, de talán az is benne van a pakliban, hogy a passzív lekötése is erősödött. Némi páncél még mellé és ez már elég volt ahhoz, hogy a játékosok hirtelen kipróbálják őt, ráadásul AP-ként. Egyes ligákban ráadásul a profik között is feltűnik, de ha a probuildsre felnézünk, ott is eléggé meglódult.


ÉS ahogy az fentebb is látható, egyáltalán nem csak supportként figyelhetjük meg. Ugyan mindenhol az Aftershock rúnával szerepel, de például a Griffin midese, Chovy is kipróbálta, ráadásul nem is akármilyen sikerrel. A Hextech Protobeltet és Morellot láthatjuk nála leginkább, ha épp nem támogat, ezzel plusz mozgékonyságot, életerőt és még varázstörést, illetve némi CDR-t is szerez magának. A rúnaválasztás miatt a legtöbb cserét így is nyeri, hisz elég csak a Q-val, vagy akár egy alaptámadással betalálni, hogy aktiváljuk. Az ultija pedig még mindig egy jó kezdeményező eszköz, ha egy adott célpontot szeretnénk kiszemelni.

A méltán híres Flash Wolves, akik számtalan nemzetközi tornát jártak már meg, szintén behozta ezt a választást egy tétmeccsen. A mérkőzést végül elvesztették és a midesük nem szerepelt túl rózsásan vele, 1/4/2-ben végzett, viszont az ösvényen nagyon jól szerepelt. Az ellenfél LeBlanc-ját kontroll alatt tudta tartani nagy részt, sőt még farmban is vezetett. Egy meccs alapján még nem szabad eltemetni, de mindenesetre ráció az van benne.

Még a tegnapi SEC versenyen is feltűnt egy AP Nautilus, ám ott túl nagy volt a különbség a két csapat között, hogy érdemben ki lehessen elemezni az értékét. Azon sem lennénk meglepődve, ha a 9.8-as patch-en játszódó MSI-on is feltűnne, ha létezik olyan őrült csapat, akik gondolkodás nélkül kipróbálnák, akkor az a G2.

ÍRD MEG A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!