10 hős egy testben, a lehetetlen nem létezik Yuumival - videó

10 hős egy testben, a lehetetlen nem létezik Yuumival - videó

League of Legends - Valószínűleg nem sokan gondoltunk bele ebbe a lehetőségbe, pedig papíron létezik.

Egyelőre még csak a PBE szervereken érhető el Yuumi, hivatalosan a 9.10-es frissítéssel érkezik majd. Addig is viszont folyik a tesztelése és hát ki más, ha nem Vandiril próbálná meg ezúttal is feszegetni a határokat. Talán ezúttal sikerült igazán átlépni a határokat, persze gondos tervezés után. 

Összehozta azt, amit a játékban még jó eséllyel nem nagyon láthattunk és valószínűleg nem is nagyon fogunk éles meccsen, ugyanis egybegyúrt nem kevesebb, mint tíz karaktert. Ehhez kellett persze Yuumi is, a legújabb karakter, aki, mint tudjuk, képes szövetséges hősök bőrébe bújni, szó szerint. Az ötlet nyilvánvalóan a fórumokról származott, de Vandiril volt az, aki ezt valóra is váltotta, mivel Yuumival együtt 10 hős sétálhat egy testben. A mutatványhoz egy elég pontos sorrend, illetve meghatározott hősök kellenek.

A szereplők pedig Kalista, Kayn, Sylas, Tahm Kench és persze Yuumi, mivel mindegyik hős képes valakit "eltüntetni", vagy valakiben eltűnni a pályán ilyen-olyan módon. Ezek kombózásával jöhetett létre a nem mindennapi mutatvány és a megfelelő időzítés is elég fontos.

Magát a folyamatot ezúttal nem Vandiril találta ki, valószínűleg egy igazi Starcraft rajongó, My-Life-For-Auir írta le pontosan mit is kell tenni, sorrendben. Nézzük a listát!

  1. a vörös csapat Sylas-a ellopja a kék csapat Kalistájának ultiját
  2. a kék csapat Sylas-a ellopja a piros csapat Kalistájának ultiját
  3. a kék csapat Yuumija ráugrik egy random csapattársa
  4. a kék csapat Tahm Kench-e megeszi ezt a random csapattársat
  5. a kék csapat Kalistája ultival behúzza Tahm Kenchet
  6. a kék csapat Sylas-a Kalista ultit használ a kék csapat Kalistájára
  7. a piros csapat Yuumija ráugrik a piros csapat Kayn-jére
  8. a piros csapat Kayn-je ráultizik a kék csapat Sylas-ára
  9. a piros csapat Tahm Kench-e megeszi a kék csapat Tahm Kench-ét
  10. a piros csapat Sylas-a Kalista ultit használt a piros csapat Kalistájára
  11. a piros csapat Sylasa-a pedig Zhonyat használ, hogy ne tudjanak kijönni az emberek

Ez így leírva elég zavarosnak tűnhet, szóval ne is húzzuk tovább a szót, nézzük meg miként is mutat ez a játékban!

A videó végére azért felkerült az első próbálkozás is, ami tökéletesen megmutatja, hogy egyáltalán nem egyszerű ezt összehangolni.

Vajon lehetne majd ezt a jövőben még tovább is fokozni?

ÍRD MEG A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések