Ezekkel a hősökkel lett a nyugati világ egyik legjobb midese!

Ezekkel a hősökkel lett a nyugati világ egyik legjobb midese!

League of Legends - Sokan az egyik legjobb nyugati midesnek tartják, de mivel vívta ki ezt a címet?

Ha van még legendás mides Faker mellett, akinek a kedvenceit már megnéztük, akkor az egyértelműen a TSM-ben játszó Bjergsen. Faker kedvenceiről az alábbi cikkben olvashattok.

Ő is, hasonlóan Fakerhez, már hosszú évek óta egy helyen, a TSM-nél játszik. Az egyetlen különbség, hogy Bjergsen azért nem itt kezdte meg karrierjét, hiszen az amerikai csapat előtt Európában is megmutatta magát. Első igazi profi meccsét a Coppenhagen Wolves színeiben játszotta, akikhez 2012 októberében csatlakozott. Később, 2013 májusában a Ninjas in Pyjamashoz igazolt, ám itt alig több, mint fél évet töltött és még 2013 novemberében a TSM-hez költözött. Érkezését az alábbi, felszabadultabb hangulatú videóval jelentették be.

Azóta pedig töretlenül a csapat egyik alap pillére lett és az egyetlen tag, aki 2013 vége óta változatlan. Egy szó, mint száz, Bjergsen profi karrierjének nagy részét a Team Solomidnél töltötte. Eleinte leginkább Syndra választásáról volt híres, amivel akkoriban szinte a legjobb volt. Azóta megnyert 5 NA LCS címet, ráadásul a bemutatkozó alapszakaszában egyből MVP lett, de ezt a címet azóta többször is elhódította.

Több, mint hat éve keresi kenyerét játékosként, az alábbi videó pedig karrierjét mutatja be elejétől napjainkig, hogy milyen karaktereket is kedvelt az évek során, illetve kikkel játszott a legtöbbet. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy Syndra a legjátszottabb hőse, annak ellenére, hogy a mostani metában nem egy túlzottan gyakran behozott karakter, de azért még megállja a helyét. 65 mérkőzést játszott vele összesen.

A 65 mérkőzés alatt 68%-ban nyert Syndraval. Második helyen Orianna szerepel, vele már nincs ennyire jó mutatója, "mindössze" 54%, ami azért összesítésben 41 mérkőzésből nem rossz. Harmadik helyen pedig szintén egy igazán találó hős, LeBlanc szerepel 29 meccsel, melynek 72%-át fejezte be győztesen. Külön érdemes kiemelni még Azirját és Zilieanjét, előbbivel 76%, utóbbival pedig 77%-os győzelmi arányt tud felmutatni teljes eddigi karrierje alatt.

Rengeteg szép pillanatot köszönhetünk neki és a TSM is sok bajnoki címet. Sokan Faker mellett úgy hivatkoznak rá, mint a "tökéletes csapattárs". Jó érzéke van a játékhoz általánosságban, príma mechanikai érzékkel is rendelkezik, jó döntéshozó, szorgos és emberként is egy kellemes személy, így bárki szívesen játszik vele.

Melyik a kedvenc Bjergsen pillanatod?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések