Hazard lapja kimagaslik a keretből ezen a héten!

Nem a nagy nevek brillíroztak, de néhány kártya így is említésre méltó lett.

Az utolsó fordulóra marad a bajnokavatás a szigetországban. A Liverpool és a Manchester City között egyetlen pont a különbség az utóbbiak javára, miután mindkét együttes hozta a kötelezőt a 37. fordulóban. A vörösöknél Alexander-Arnold két gólpasszt is kiosztott a Newcastle ellen megnyert 3:2-es mérkőzésen. Rajta kívül a West Hamben Arnautovic szerzett két találatot, de Hazard is parádézott a Chelseaben hazai pályán.

A PSG már fordulók óta örülhet igazából a bajnoki címnek és nem nagyon erőlteti meg magát, ennek tükrében a hétvégén nem bírt a Nice csapatával. Ráadásul a vendégek hálóőre, Benítez 17 kapura lövésből mindössze csak egyet nem tudott hárítani. A nagy rangadón, a Lyon nem bírt a Lille-el és 2:2-es döntetlen játszottak egymással.

Ezen a hétvégén Németországban kitettek magukért a játékosok, több remek teljesítményt is láthatott a nagyérdemű. A Leipzigban Klostermann nyújtott maradandót a védelem jobb oldalán, duplázott a Mainz elleni 3:3 alkalmával. Egy másik hátvéd, Kimmich a Baynernben ugyan ennyire nem sziporkázott, de egy gólpasszig eljutott a müncheniek 3:1-re megnyert mérkőzésén a Hannover ellen. A Dortmund ikszelt a Bremen ellen, így 4 pontra maradt le a Bayerntől a második helyen.

Olaszországban piros betűs hétvége volt, ugyanis 7 ilyen színnel ellátott lapot is kiosztottak a játékvezetők. Gólok tekintetében sem kell szégyenkeznie az itáliai félszigetnek. Sampdoriaban Quagliarella, míg a Spal-ban Felipe duplázott. A Juventus Napoli duója hozta a kötelezőt, viszont az Inter a dobogó legalsó fokán pedig gól nélküli meccset játszott az Udinese ellen.

A LaLigaban a Real Madrid 3:2-re legyűrte a Villarealt, Mariano két gólt jegyzett, miközben a már aranyérmes Barcelona 2:0-ára kikapott a Celta Vigo vendégeként. A Valencia 6:2-es Huesca elleni diadala alatt pedig Santi Mina parádézott, két gól és két gólpassz volt a termése.

A teljes keret természetesen ennél bővebb és az EA szokás szerint saját maga dönt arról kik kerülhetnek be a hét legjobbjai közé:

A Team of the Week 34 játékosait este 7 órától kereshetjük a csomagokban.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!