Minden idők egyik leggyorsabb meccsén alázták meg az SKT-t az MSI második napján

Ilyet még senki nem látott, az egyszer biztos. MSI második nap összefoglaló.

Lezajlott az MSI második napja, ami relatíve unalmas volt, egészen az utolsó mérkőzésig, ahol a kínai és koreai bajnok, azaz az SKT és az IG találkozott. A nyitómeccsen EU vs NA párharc volt, Jensen és CoreJJ nagyon fogadkoztak a meccs előtt, hogy legyőzik az EU bajnokot, a vereség pedig kétszer annyira fog fájni nekik. Ehhez képest, a G2 játszi könnyedséggel darálta be a másik nyugati csapatot, a főszerepben Caps-szel, aki nem kicsit inasba rakta Jensent a másik oldalon. A dánnak egyébként nem ez élete tornája, és valahogy sose jön ki neki a lépés egyik nemzetközi versenyen se. Amíg az első nap úgy tűnt, hogy tiltani kell Akalit ellene, Caps megmutatta, hogy egyáltalán nincs erre szükség.

A G2 másik a másik meccsét a Flash Wolves ellen játszotta, a hős oedig ezúttal is Caps volt: a G2 midese a 27. percben, 2v4-ben lopta be a baront, jött ki élve, majd még utána Wunderrel azt a négy embert is levadászták. Parádés meccs volt, érdemes visszanézni legalább az összefoglalót. A G2 egyébként ezzel 3-1-be van, egyedül a világbajnoki címvédő IG-től kaptak ki az első körben. 

A nap legjobban várt meccse kétségkívül a koreai és a kínai bajnok összecsapása volt: az SKT meglepetéssel készült a kínaiak ellen, ugyanis a nyugaton elterjedt Sona + Taric botlane kombóval próbálkoztak, amit Koreában még egyetlen csapat se hozott egyszer sem. Tették ezt a lehető legrosszabb ellenfél ellen, az IG ugyanis méltán híres a játék korai szakaszán mutatott agresszivitásáról, a Sona + Taric pedig inkább a csapatharcokat hivatott megnyerni. Emiatt JackeyLove Dravenje már a 9. percben Bloodthirsterrel (!) rendelkezett, 3 killje és egy tornya volt, az SKT pedig 5500 arany hátrányból próbálta összeszedni magát. A 13. percben már az első inhibitor is beesett, és 120 volt a farmkülönbség JackeyLove és Teddy között. A 15. percben már 10k arany volt a különbség a két csapat között, az IG lövésze pedig megállíthatatlan volt, egy perccel később be is fejezték a mecccset, ami rekord a nemzetközi, Riot által szervezett LoL versenyek történetében.

A leggyorsabb egyébként egy IEM Katowice meccs voltvalamivel több mint 11 perc.

A nap eredményei:

  • G2 - Team Liquid 1-0
  • PVB - Flash Wolves 0-1
  • Team Liquid - IG 0-1
  • SKT - PVB 1-0
  • FW - G2 0-1
  • SKT - IG 0-1

A tabella állása az első kör után:

  1. IG 4-0
  2. G2 3-1
  3. SKT 2-2
  4. TL 2-2
  5. FW 1-3
  6. PVB 0-4

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!