Hirdetés

Mahrez lila kártyája a top ezen a héten!

TZeus | 19/05/15 16:01
Cikk mentése

Németországon kívül már mindenhol bajnokot avattak és a legfőbb kérdések eldőltek, azonban sok labdarúgó csak most kapcsol rá igazán, hiszen nincs messze az átigazolási időszak.

Hirdetés

Hiába nyert magabiztosan az utolsó fordulóban a Liverpool Mané duplájával, mivel a Manchester City 4:1-re diadalmaskodott idegenben a Brighton ellen (Silva két gólpasszt is szerzett), hatodik bajnoki címének örülhetett a gárda. A 38. játéknapon a maguk két találatával a Crystal Palace-ból kiemelkedett még Batshuayi, valamint Noble a West Hamből. A Chelsea ellen 0:0-át játszó Leicester Cityben pedig Maguire teljesített erőn felül a védelemben.

A franciáknál Cornet (Lyon) neve mellé szintén két gólt véstek fel, és az is kiderült, hogy együttesével a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatnak. A Rennes-ben pedig Koubek cseh kapus brillírozott, a Guingamp 23 kapuralövéséből csak egy talált be, ráadásul vendégüllátójuk 12 percet emberhátrányban volt kénytelen játszani.

Németországban még nincs vége a mókának és az utolsó pillanatig nyitott maradt itt a kérdés, hogy kié lesz a salátástál. A Bayern München gól nélküli döntetlent hozott csak össze a Leipzig vendégeként, míg a Dortmund hazai pályán küzdött meg a Düsseldorffal és nyert 3:2-re. A szűrőjük, Delaney nagyszerűen futballozott és gólt és gólpasszt is jegyzett.

A félszigeten az AS Roma a motiválatlan Juventust verte 2:0-ra, ahol Mirante a farkasok hálőre remekül védett. Nyert az Inter is, így valószínüleg biztosította a helyét a BL főtáblán. A Torinoban Belotti majdnem negatív hőst lett, hiszen kihagyott egy büntetőt, de aztán többek között az ő duplájával végül 3:2-re nyertek a Sassuolo ellen.

Spanyolországban már fordulók óta bajnok a Barcelona, de azért még a 37. játéknapon könnyed győzelmet arattak a Getafe felett. Az Atletico Madrid nem bírt a Sevilla-val, mint ahogy Griezmannal sem, ugyanis 5 év után távozik a francia világbajnok a csapattól. A Real Madrid a Sociedad vendégeként elszenvedte idénybeli 11. vereségét, most éppen 3:1-re kapott ki Zidane legénysége. Joaquín a Betisben nagyot játszott, az ő két találatával nyertek a Huesca ellen.

A teljes keret a szezon végeztéhez és az éppen futó Team of the Season kampányhoz képest lehet, hogy egy picit gyengébb, de azért lehet az új kártyákból szemezgetni:

Az új kártyákat este 7 órától találjátok a csomagokban.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?