Swain irgalmatlan buffot, míg Pyke igen komoly nerfet kaphat a közeljövőben

Swain irgalmatlan buffot, míg Pyke igen komoly nerfet kaphat a közeljövőben

Pyke szinte teljesen elveszíti a passzívját, míg Swain mostantól örökké stackkelhet.

Az elmúlt hetekben a PBE-n rengeteg hős komolyan megváltozott. Olyan, mintha a Riot sorra tolná ki magából a mini-reworköket és ezúttal ezzel szeretnék kiegyensúlyozni a játékot. Ez nem feltétlen egy rossz ötlet, hisz Teemo, Malphite vagy éppen Wukon átalakulása is elég tetszetősen néz ki, mostanra pedig kiderült, hogy továbbra sem akarnak leállni. Riot Repertoir és RiotKingCobra is megosztotta egy-egy karakter változásainak a listáját, ami lehet, hogy már a 9.12-es frissítésben megérkezik, de reálisan a 9.13-ban várhatjuk őket. Ez a két hős nemmás, mint Pyke és Swain, akik mindketten elvesztenek egy-két részletet a kitjükből.Pyke az elmúlt időben egy kicsit ijesztővé vált, ugyanis az MSI alatt végig láthattuk, hogy mire képes a solo ösvényeken egy tapasztalt játékos kezében. Hatalmas fába vágta a fejszéjét a Riot, amikor egy ilyen AD orientált orgyilkost szeretett volna támogatóként eladni és végül kimondhatjuk, hogy ez nem igazán sikerült. Épp ezért Riot Repertoir nem igazán a számokkal dolgozott, hanem konkrétan elvette a karakter passzív jellemzőit és átrakta a W-jére.

Mindez azt jelenti, hogy a karakter passzívja mostantól csak az AD-HP átalakítás lesz, minden más átkerült a W-re. Félve merem bevallani, de mindez akár tökéletesen működhet is, hiszen nem gyengítik halálra a hőst, de valószínűleg mostantól majd a W-t kell először kihúzni, így pedig a 13-as szintig igen sokat veszíthet erejéből. Ezt kompenzálva azért a Q képessége kapott némi buffot a korai játékrészben és a W-vel is nagyobb mozgási sebességet érhet el a játékos, ha azt tanulja ki először.Swain már egy kicsit érdekesebb átalakítást kapott, amit nem olyan egyszerű átlátni, mint Pyke-nál. Elsőre igencsak nerfnek tűnhet a rengeteg változás, de a mostantól örökké gyűjthető Soul Fragment sokat segíthet a játék késői szakaszában.

Az ultijához bekerült egy új leírás, miszerint mostantól a legközelebbi 3/4/5 célpontot fogja eltalálni, de természetesen előnyben részesíti a hősöket. A sebzés ennek módja és rendje szerint komoly nerfet kapott, ahogy gyógyítani sem tudunk majd olyan sokat, mint eddig, hacsak nem gyűjtöttünk rengeteg lélektöredéket.

Mindez egyébként az ulti újbóli elnyomásnál is nagy szerepet játszik majd, hiszen az eddigi 45/60/72 (+21% AP)/ töredék helyett, mostantól 150/250/350 + 40% AP + 10 sebzés minden egyes lélektöredékért.

Pyke változásai eléggé biztosnak mondhatóak, Swainé viszont bőven csak teszt jellegű. Sokan a számokat látván már el is kezdték kongatni a vészharangot, hisz egy újabb gyűjtögető karakter, aki AOE-ban burstölhet ilyen számokkal egyszerűen túl erősnek tűnik. Mindenesetre meg kell várni az átfogó tesztelést, a Riot pedig megpróbál majd úgy dönteni, hogy ne legyen túl erős Swain. KingCobra azért elárult egy kis kulisszatitkok az első tesztről és a 105 lélektöredékkel egy kicsit túl erősnek tűnt:

A Pyke nerfek viszont kitűnőnek tűnnek, így nem lepődnék meg, ha minimális változással érkezne meg az éles szerverre is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!