"Idén is a bajnoki cím a cél..." - Grim Ravens vezetőségi interjú

A Grim Ravens vezetőjével és tulajdonosával beszélgettünk a csapat aktuális helyzetéről, és persze a jövőképükről.

Néhány nappal ezelőtt a Grim Ravens igen nagy bejelentést tett, egyrészről két embert cseréltek az MNEB bajnok PUBG csapatukban, másrészről pedig előálltak legújabb projektjükkel, a közeljövőben egy LoL csapatot fognak felépíteni. Első játékosukról már le is rántották a leplet, Loxigar érkezik a hollókhoz.

A változások kapcsán, meg úgy egyébként is megkerestük Nagy Richárdot, a csapat tulajdonosát, és feltettünk neki néhány kérdést.

A Grim Ravens, mint szervezet voltaképp a semmiből bukkant fel a magyar e-sport közösségben, úgyhogy mutatkozzatok be kérlek egy kicsit, kit/mit/mekkora csapatot kell elképzelni a Grim Ravens mögött?

Sziasztok! A nevem Nagy “rekvi” Richárd és bár lehet, hogy ez vegyes gondolatokat fog kiváltani az emberekből, de mostanáig egyedül álltam a Grim Ravens szervezet mögött. Most, hogy belevágunk a LoL projektbe értelemszerűen bővülni fog a staff, egyelőre Riczy “noizR” Dániellel, aki teljes zöld utat kapott és manager/edző szerepben már ennek tagja, de nyilván egyre több a feladat, a megvalósításra váró dolgok listája egyre csak nő, meglátjuk mit hoz a jövő. Eddig egészen jól megvoltam. Most reményeim szerint jól megleszünk. :)

Foglalkoztatál már korábban is e-sporttal?

Igen, volt már korábban próbálkozás ami tulajdonképpen nem is volt rossz, de akkoriban ha lehet így mondani, még az én fejem lágya se nőtt még be, illetve az e-sport jelenség is teljesen más volt Magyarországon. Ennek már közel 7-8 éve. De azt nem mondanám, hogy az egy jó alap volt. Össze sem lehet hasonlítani azt a korszakot, gondolkodásmódot és lényegében rengeteg sok dolgot a jelennel.

Mi alapján esett a választásod először a PUBG-ra, azután a LoL-ra?

Nos, a PUBG véleményem szerint egy nagyon random játék még kompetitív szinten is, több befolyásolója is van 1-1 körnek, így elsősorban kihívást láttam benne. Aztán ment a több hetes elemzés, figyelés és így esett a választásom a már bajnok csapat négyesre. Akkoriban nem voltak a toppon, de nem is ez számított. Bennük volt a potenciál, és ez a későbbiekben be is igazolódott. Azóta nem titok, két remek játékostól elváltunk, de nem aggódom, mert a csapat jó kezekben van. József “rulez” Papp rendkívüli in-game leader, Géza, Prorix és Gajd1e pedig zseniális játékosok, így idén is a bajnoki cím a cél, de komoly szándékaink vannak külföldön is. A LoL csapat kérdése más. NoizR-t nem kell bemutatni azt gondolom senkinek, aki jártas a hazai e-sportban. Egy percig sem volt kérdés számomra a közös munka, mikor egymásra találtunk. Teljesen szabad kezet kapott, nyilván a cél itt is egy bajnok csapat felépítése. Nem volt ez előre megtervezve, hogy akarok egy LoL csapatot. Sőt, ha más emberről beszélnénk akkor valószínűleg nem lenne most ez a project. De vannak helyzetek amikor nem lehet nemet mondani. :)

A PUBG csapat nagyon szép eredményeket ért el, illetve a LoL csapatnak is igazi profi hátteret próbálsz meg biztosítani, hiszen noizR, mint vezetőedző már csatlakozott a csapathoz. Van távlati terv esetleg további csapatok létrehozására, akár CS:GO-ban vagy R6-ban?

A PUBG csapat sikerének a kulcsa a srácok befektetett munkája mellett az, hogy nem kellett másra fókuszálni, minden energiát és figyelmet az a négyes kapott, és ennek a fúziónak az eredménye a mostani. Pontosan ezért kapott noizR is szabad kezet, ő szintén minden tudását egy csapatnak tudja szentelni, ehhez jön még a szervezet és szponzori támogatás, reméljük hasonlóan eredményesen. Pontosan ezért nem tervezzük az évben, hogy más játékok felé nyitunk. Mindenáron bajnokok akarunk lenni, ilyen az én mentalitásom, és szerencsére azoké is, akikkel együtt dolgozunk, de ebbe jelenleg nem fér bele több csapat. Aztán meglátjuk mit hoz a jövő...

Mi a véleményed a magyar e-sport aktuális helyzetéről?

Emelem kalapom. Mint mondtam 7-8 éve volt már próbálkozás részemről, de közel sem volt ezen a szinten a hazai helyzet. Persze várható volt, hogy előbb vagy utóbb eljut a jelenlegi állapotba. Az irány jó. Nem lehet panasz a szervezőkre sem, és azt gondolom sokat köszönhetünk nekik. Sajnos ezt sokan elfelejtik. Mindenki robbanásszerű reformációkat vár pedig ez nem így megy. Jó az, ahogy most halad, idő kell nekik és főleg a csapatoknak. Személy szerint számomra rossz látni, mi történik két szezon között a hazai csapatok túlnyomó többségénél, aki érti tudja mire gondolok. Sok esetben pedig a közösség a játékosokat okolja, pedig néha a dolgok mögé kell nézni egy kicsit.

Végül pedig, honnan ered a csapatnév?

A holló több mitológiában is lélekvivő madár vagy éppen az istenek küldötte, de mindenképpen sötét aura lengi körül, sok esetben félelmet is vált ki. Ez volt a kiindulópont, mindamellett, hogy engem személy szerint lenyűgöz ez a madár. Amikor a nevet választottam valamiért ez ugrott be, elkezdtem hát variálni és ebből lett a Grim Ravens ami fordításban “Fenyegető Hollók”. Szerettem volna, ha egyfajta ereje lenne a névnek. Aztán lehet, hogy ez senkit nem érdekel. :D Illetve tudni kell, hogy a holló hét faroktollának jelentése van:

- balról az erő, kitartás, valamint bátorság

- jobbról az alázat, becsület és akarat

- középről pedig a hit

A csapat és tagjai ezekben az értékekben hisznek. Nos, innen ered a név.

MOND EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!