"Az izgalmas dolgok még csak most jönnek" - Szegő Péterrel beszélgettünk

Az MTK e-sport szakosztálya teljesíti, amit a klub elvár, sőt még tovább is lépnek.

Nagyjából két évvel ezelőtt jelentette be az MTK, hogy külön e-sport szakosztályt indítanak, ahol főleg FIFA játékosokkal akarnak majd foglalkozni. Akkor ez a bejelentés még okozott némi értetlenkedést, de azóta a program sikere és persze az e-sportolók eredményei bebizonyították, hogy jó döntést hozott a vezetés. Nemrég viszont felröppent a hír, hogy az MTK tovább fejlődik és egy e-sport arénát is fel akarnak húzni, ahol a játékosaik edzhetnek és persze versenyezhetnek is. Ezen alkalomból úgy döntöttünk, hogy érdekes lenne visszatekinteni az elmúlt két évre. Szegő Pétert kérdeztük, hogy merre vezetett az e-sport szakosztály útja az elmúlt két évben?

Ha pedig az MTK szóba került, akkor ideje körbe járni a témát, hiszen két évvel ezelőtt nem ők voltak az egyetlen egyesület, aki úgy döntött, hogy az e-sport vizeire evez. Legközelebb Gergely István és a Budapest Honvéd lesz az interjúalanyunk.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések