Mindenkit levert a Taktikus Csapatharc Twitch-en

Mindenkit levert a Taktikus Csapatharc Twitch-en

A League of Legends legújabb játékmódja, a Taktikus csapatharc (Teamfight Tactics, avagy rövidítve TFT) kedd este megérkezett a játék tesztszerverére.

A fejlesztők ebben a hónapban jelentették be a játékmód érkezését és szeretnék, ha az a hónap végére az éles szerverekre is kikerülhetne, viszont abból is látszik, hogy a játékmóddal már korábban is sokat foglalkoztak, hogy szinte kész állapotban tudták betenni a tesztszerverre is, minden nagyobb időtartamú fejlesztés nélkül.
Két órával a játékmód megjelenése után maga mögé utasított két nagy nevet is, elfoglalva ezáltal az első helyet, ez a két név pedig nem volt más, mint a Fortnite, illetve a számára helyet biztosító League of Legends. Az este folyamán volt 190 ezres nézettsége is játéknak, persze ez köszönhető a nagyobb neveknek is, mint imaqtpie és Reckful, csak hogy két példát említsünk.

Amennyiben szeretnénk kipróbálni a játékmódot, csak egy PBE regisztrációra van szükségünk, na meg némi időre, ma reggel például 40 perc alatt lehetett bejutni a szerverre a játékmód felkapottságának köszönhetően.

Néhol akadnak még pici problémák, de ezek főképp a túlterheltségnek köszönhetőek. A tesztszerver kapacitása nem egyenértékű az élő szerverekével, így amiatt nem kell aggódni, hogy az élő szervereken is gond lenne majd a játékmóddal.

Ti kipróbáltátok már az új játékmódot?

Aktuális nyereményjátékaink:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések