Ami a LoL-ból kimaradt: Dima, a fehér hölgy - kitalált karakter

Ami a LoL-ból kimaradt: Dima, a fehér hölgy - kitalált karakter

A közösségi fórumok és oldalak tele vannak kitalált karakterekkel, elképzelésekkel, melyek között vannak azért elég ötletesek is.

A League of Legends egy rendkívül felkapott játék, több tízmillió játékossal a rendszerben. Ez természetesen azt is eredményezi, hogy fan artok és egyedi elképzelések is születnek. Maguk a fejlesztők is szívesen várnak kitalált karaktereket, művészi alkotásokat, rajzokat, elképzeléseket, ötleteket és visszajelzéseket.

KARAKTER TÖRTÉNET

Senki sem tudja, hogy a Fehér hölgy honnan érkezett Valoranra, de a szóbeszéd úgy tartja, egykor ő is hús-vér ember volt. Életében egy gyönyörű nő volt, akit a sors meddőséggel sújtott. Mivel nem lehetett gyermeke - pedig nagyon szeretett volna többet is -, gyakran vigyázott más családok porontyaira, ezt tartotta a hivatásának. Anyjuk helyett anyjuk volt, odaadóan gondozta mindegyiket, de emiatt sok háznál kivívta az asszonyok ellenszenvét is. Történt aztán az egyik Lidércjárás éjjelén, hogy mikor hazafelé tartott az egyik háztól, ijesztő jelmezekbe bújt, féltékeny anyák állták útját, és kíméletlenül végeztek vele. Élettelen testét otthagyták a macskaköves úton kivérezni, de másnapra nyomtalanul eltűnt, senki sem indult a keresésére. Az élők ugyan kitaszították maguk közül, de az árnyak között új otthonra lelt, ahol azóta az elhunyt gyermekek szellemeiről gondoskodik. A babonás népek azt állítják, a Fehér hölgy felelős a gyermekágyi halálok miatt, így próbálja enyhíteni meddőségének fájdalmát, és ezzel bünteti azokat az anyákat, akik nem törődnek eleget a saját utódaikkal.

KÉPESSÉGEK

PASSZÍV - LÉLEKBÖLCSŐ

Bizonyos időközönként csatlakozik egy gyermek lelke Dimahoz, ezáltal megnő a mágikus ereje és ellenállása.

Q KÉPESSÉG - AZ ELMÚLÁS BÉLYEGE

Dima egy mágikus lövedéket küld a kijelölt irányba, ami mágikus sebzést okoz az elsőként eltalált ellenséges egységnek, valamint rövid időre megbélyegzi az Elmúlás jelével. Amíg a jel aktív, csökkenti az áldozat életerő regenerációját.

Lélekbölcső: A megjelölt ellenséges hősök megölése után, vagy aszisztálásakor csatlakozik Dimahoz egy újabb lélek.

W KÉPESSÉG - A KÁRHOZAT ÉRINTÉSE

Passzív: Minden képesség használata után töltődik Dima életereje.

Lélekbölcső: Ha Dima célpontja egy olyan ellenfél, aki hordozza az Elmúlás jelét, a képességei területre ható, kis mértékű mágikus sebzést okoznak az áldozat körül a lelkek számától függően.

E KÉPESSÉG - SIKOLY

Dima gyermeksírást hallatva mágikus sebzést mér az előtte tartózkodó ellenséges egységekre, a legközelebbi hős pedig meg is rémül tőle.

Lélekbölcső: Ha Dima a maximális számú lélekkel rendelkezik, egyet feláldoz közülük, így a képességhez további mágikus sebzés járul.

R KÉPESSÉG - ÁRTATLANOK BOSSZÚJA

Dima minden lelket a kijelölt ellenséges hősre küld, folyamatos mágikus sebzést okozva ezzel. A lelkek eltűnése után az áldozat ideiglenesen veszít mozgási sebességéből. A lelkek számától függően nő a képesség hatásainak mértéke.

Ti örülnétek Dima karakterének a játékban?

Aktuális nyereményjátékaink:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!