LEC 5. nap: Hatalmas vérfürdőt rendezett a G2 és a Fnatic!

A "Match of the Century" hű maradt a nevéhez.

A listavezetők párharcáról szólt a LEC ötödik napja, ugyanis a zárómeccsen végre egymás ellen küzdhetett meg a Fnatic és a G2. A casterek nem mentek a szomszédba egy kis hype-ért, ugyanis egyszerűen az "évszázad mérkőzése" néven konferálták fel az összecsapást, ami végül izgalmakban bővelkedett, de elég egyoldalúan alakult. Röviden összefoglaltuk a LEC 5. mérkőzésnapját!

A nyeretlenek összecsapásával indult a péntek, azonban a Vitality esélyt sem adott az Excel csapatának. Jiizuke végre nagy formában játszott, ehhez kellett persze egy gyengébb ellenfél is, de Cabochard Kennenje és a tökéletes ultik döntötték el végül a három pont sorsát. Sima győzelemmel kezdte meg a felzárkózást a francia csapat, az Excel H2K mélységekben küzd a becsületéért egyelőre. Másodikként Vizicsacsi és a Splyce léphetett a színpadra, ellenfelük a fiatalokból álló Rogue volt. Csacsi és Xerxe a golyófogó tank szerepét töltötte be, ezért lehet nem mutat jól az a KDA a Gnar mellett, azonban tökéletesen megoldották azokat a feladatokat, amiket a pick / ban fázisban kigondoltak. Humanoid Azirral, Kobbe Ezreallel a 35. perc után ellentmondást nem tűrően gázolt át a Rogue-on, így hosszú meccsen, de az előzetes esélyeknek megfelelően diadalmaskodtak Csacsiék.

A harmadik meccsen hatalmas fiesztát láthattak a nézők, ugyanis a S04 és az Origen nem ment a szomszédba egy kis adok-kapokért. A döntő faktor végül Nukeduck volt, aki Ireliával sikeres backdoor manővert mutatott be, így a 44 percig tartó kiélezett harcból az Origen került ki győztesként. Nem volt könnyű ez a siker a tavaszi szezon második helyezettjétől, végül összeálltak a puzzle darabkák. A negyedik meccsen az SK és a Misfits találkozott és nem vitték túlzásba a nézők kiszolgálását a játékosok. A 21. (!) percig kellett várni az első gyilkosságra, amit végül az SK hozott el, majd beindul a lavina. Sacre Gnarja tökéletes ultival pecsételte meg az egykor csodacsapatnak kikiáltott Misfits sorsát, így magabiztosan és megérdemelten nyert az SK. A nap záróakkordjaként a G2 és a Fnatic rangadóját nézhettük végig, amin két kiváló csapat találkozott egymással. A Fnatic az early game-re ezúttal is ráment a választásokkal, a G2 inkább a late game-re rendezkedett be. Rekkles és Hylissang előhúzta a Karma - Pyke alsó ösvényt, Broxah behozta az egyre népszerűtlenebb, de még mindig hatékony Gragast. Utóbbi volt végül, aki eldöntötte a mérkőzést, mivel az összes ösvényre jól érkezett, így sikerült megakadályozni, hogy Caps Akalival és Wunder Ireliával megszaladjon. Elképesztően nagy formában játszott a Fnatic és képes volt arra, hogy a korai agressziót győzelemre váltsa. A G2 ezúttal csak az eredmény után futhatott, de Broxah vezetésével a Fnatic könnyedén lerázta magáról az üldözőket. Nagy győzelmet aratott, egy nézői szempontból kiváló mérkőzésen a Fnatic, akik 5-0-val, veretlenül vezetik a LEC Summer Splitet.

A mutatott játék alapján lehet, hogy a G2-nak nem lesz a tavaszi szezonhoz hasonlóan könnyű dolga, mivel egy csapat már képes volt megállítani Capséket.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!