"Az e-sport számok márpedig nem falsok" - A Newzoo megfelelt a Kotaku vádjainak

A Kotaku cikke egy kicsit megkavarta az e-sport állóvizét. De most a Newzoo vezérigazgatója szétzúzta a vádakat.

Pár héttel ezelőtt Frank Fields, a Corsair egyik vezető menedzsere, egy a gaming világ szereplőinek szóló konferencián a következőket mondta:

"Akárkivel beszélek az e-sport iparágból az egyetért azzal, hogy van ebben a piacban érték, de közel sem annyi, mint amekkora hype van körülötte."

Ebből a kijelentésből Cecilia D'Anastasio a Kotaku hasábjaira készített egy hosszabb elemző cikket arról, hogy az e-sport világa korántsem akkora, mint amit az itt jelenlévő szereplők el akarnak hitetni a befektetőkkel. Szerinte a franchise rendszert az Overwatch és League of Legends játékoknál elkapkodták és túlárazták. Ebben a pillanatban pedig egy újabb e-sport buborék fújódik, egy olyan, mint ami 2007-2008 körül, a gazdasági válság idején kidurrant. Akkor az újságírónő leginkább a Newzoo elemző céget hibáztatta. Az említett vállalat 2013 óta készít kimutatást a virtuális sportok világáról, amikben a teljes piac értékét, éves pénzforgalmát, profitját és még sok más mutatót próbálnak becsülni évről-évre. D'Anastasio szerint a cég kimutatásai sok esetben túloznak, sőt talán azt is lehet mondani, hogy falsok:

"Infláció, optimizmus vagy hívjátok akárminek, az e-sport piac ereiben strukturális problémák keringenek"

Mióta a cikk napvilágot látott igazán nagy dolgok nem történtek. Mentek tovább a versenyek és a profik még mindig hatalmas tömegeket vonzottak a képernyők elé. Az e-sport és gaming piac pedig ugyanúgy dübörög tovább, mint eddig. Így az egész történet el is sikkadhatott volna, de a Newzoo úgy gondolta, hogy válaszolnia kell. A cég vezérigazgatója, Peter Warman írt arról egy hosszabb értekezést, hogy miért nincs igaza a fentebbi cikk írójának. 

"Nem éri meg hazudnunk"

Warman cikkét olvasva először egy adag frázison kell átverekednünk magunkat, ahol az író még megpróbál udvarias köröket futva válaszolni. Elmondja, hogy 2013-ban indították a céget azzal a céllal, hogy az akkor még eléggé szabályozatlan e-sport piacról releváns információkat közvetítsenek a piaci szereplőknek. Az egyik első és legfontosabb lépésük volt, hogy nagyon széles klientúrát építsenek ki a világ minden táján. Pont azért, hogy releváns és persze pontos adatokat kapjanak a cégektől, szervezetektől és játékosoktól. A Newzoo ebben a pillanatban relatíve monopol pozícióban van, ezt D'Anastasio is megerősítette. Ami annyit jelent, hogy az iparág szereplői tőlük várják a megfelelő adatokat, más elemző cég nem igazán foglalkozik az e-sportokkal. Innen logikus azt mondani, hogy bőven van lehetőségük ferdíteni a számokon, hiszen nem igazán van olyan, aki majd odaáll és azt szegezi nekik, hogy "Ez hülyeség". De ez a kijelentés kétélű fegyver, amennyit nyerne a Newzoo, annyit kockáztatna is a dologgal. Ezt pedig Warman is megerősítette:

"Az adatbázisunkban 2500 szereplője van a piacnak. Innen megvan minden fontos információ, a látogatók számtól kezdve, a nézőszámokon keresztül a szponzorokig gyakorlatilag minden. Miért biztosítanánk fals számokat, miközben a cég élete attól függ, hogy az információnk helyesek-e vagy sem?"

Ez az idézet tökéletesen igaz. Az információs piacon, elemzőként csak egy esélyed van, egyetlen egy. Ha egy ekkora méretű vállalat egyszer publikál olyan elemzést, ami később hibásnak bizonyul, akkor a piac eltemeti. Erről szól a kapitalizmus. Ebben az esetben pedig a Newzoo bolond lenne játszani azzal az árbevétellel, ami életben tartja őket.

A cég tehát megfelelt a vádakra, sőt Warman kifejezetten örült annak, hogy kritizálták őket. Szerinte minden cégnek kell az olyan értekezés, ami kétségbe vonja a hitelességüket. Így ők újra és újra megvizsgálják, hogy minden rendben van-e. A kihívás pedig fontos, hiszen egy elemző cégnek mindig bizonyítania kell, hogy igaza van.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések