Egy bugnak köszönhetően a TFT két legrosszabb tárgya együtt a legerősebbé vált

Egy bugnak köszönhetően a TFT két legrosszabb tárgya együtt a legerősebbé vált

A két tárgy külön-külön a legrosszabbak közé tartozik, de együtt halálos kombót alkotnak.

A TFT PBE-s megjelenése óta számtalan metát és OP buildet találtak meg a játékosok. Mindezt persze erős figyelemmel kísérte a Riot is és szinte mindegyiket azonnal nerfelték, hogy ne váljon hirtelen játszhatatlanná a játékmód. A játék egyensúlyát erősen keresi még mindig a fejlesztő és könnyen előfordulhat, hogy az első hónapban nem találják meg és lesz pár olyan OP build, amitől néha kicsit szenvednie kell azoknak, akiknek nem sikerült összeszedni az adott egységeket. Nemrégiben viszont nem egy szinergia vagy éppen egy egység borzolta a kedélyeket, hanem két tárgy, amik külön-külön igen gyengének bizonyulnak, de együtt egész csapatokat szedhetnek szét egy pillantás alatt.

A videó első ránézésre kicsit még összezavarhat mindenkit, és előfordulhat, hogy másodjára sem érthető pontosan. Ezért most minimális matekkal megpróbáljuk elmagyarázni, hogy Scarra Akalija miért egy hitelt szinte mindent, ami előtte állt. Persze a formulát nem ő maga találta ki, hanem egy Reddit felhasználó, "rrZEpiphany". 

Az egyik főszereplőnk a Luden's Echo, mely a játék megjelenése óta hibásan működik. A leírásában az áll, hogy 200 Splash sebzést szór szét, de ehelyett jóval kevesebbet láthatunk, így sokan már azt hirdették, hogy a javításig nincs is értelme kiépíteni a tárgyat. Mindez egy szolid tipp lett volna, ha mások nem jönnek rá, hogy mi is a bug pontosan. A Luden's-nek ugyanis egyenes arányosságban kellene nőnie az adott AP-val, de valamilyen oknál fogva a plusz AP négyszeresét számítja bele. Persze ez magában még nem segít nekünk, de ha egy kicsit gondolkozunk, akkor rájöhetünk, hogy hogyan illeszkedik ide a másik főszereplő a Rabadon's Deathcap.

A Luden's mellé két Rabadon's-t is összeszedni nem egy könnyű dolog, de ha megáld vele minket az RNG, akkor szinte azonnal nyerünk. Főleg akkor, ha még hozzádobjuk a 6 Sorcerer által adott bónuszt és a Deathcap plusz %-os tulajdonságát. Ekkor 400 AP-val rendelkezik az adott karakter, a következő képletet elvégezve pedig kijön, hogy mennyit sebez egy darab Luden's sebzése.

400 x (1+(400/100)) x (100/(100+20)) = 1666

A kirakós utolsó darabja pedig maga Akali, aki nagyon gyorsan tud ultizni, mivel csak 25 manára van szüksége és beugrik a hátsó sorba, amivel szinte az egész csapatot szét tudja kapni. A hibát mindenesetre hamar kijavítják majd a fejlesztők, és onnantól remélhetőleg nem 1666-ot sebez majd minden Akali ulti.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!