Magyarország hosszabbítás után jutott tovább Wales ellen a VPG vb negyeddöntőjébe!

Bühner Valentin káprázatos formája és négy gólja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Wales a fordításuk ellenére végül kikapott 4:2-re Magyarországtól a VPG Pro Clubs világbajnokság negyeddöntőjében.

Nagyszerűen teljesít eddig a VPG Pro Clubs világbajnokságon a magyar válogatott, előbb az 5. csoportból jutott tovább másodikként, majd a nyolcaddöntőben Wales együttesét is két vállra fektette, ráadásul nem is akárhogyan. Mint kiderült a nemzeti csapat hálóőre Feketics Szilárd - korábbi első és másodosztályú bajnok - a VPG világbajnokságon látható utoljára versenyszerű FIFA mérkőzésen, egy időre ugyanis szögre akasztja a kontrollert.

A kvartettben a magyar válogatott Norvégia mögött kvalifikálta magát az egyenes kiesés szakaszba, három győzelem, egy döntetlen és két vereség után Irakot és Ománt utasítottuk magunk mögé. Ezek után jött az Egyesült Királyság egzik tagországa, és ugyan Gareth Bale nem futott ki a virtuális gyepre közöttük, nem volt egyszerű dolgunk.

Jól indult a mérkőzés, Bühner Valentin - DVSC Esport - grandcasino.hu támadója - ugyan szerencsés körülmények között, de már a 16. percben betalált. Egy bepasszt követően a védők szerencsétlenkedését kihasználva lecsapott a labdára és 11 méterről középre a kapuba bombázott. A szünetet követő folytatás aztán gólfiesztát hozott, a második félidő elején előbb Raúl Moat egyenlített, majd Feketics hatalmas hibája nyomán Kershaw szerzett vezetést Walesnek a 82. percben. A 88. percben azonban jött Bühner és 15 méterről egalizált, következhetett a hosszabbítás. Wales bár jobban kezdett és be is szorította a magyar válogatottat, Feketics azonban javította hibáját, többször is parádésan védett és meccsben tartotta hazánkat. Aztán a ráadás második félidejében Bühner varázslatának második felvonása következett, egy lefordulást követően a 11-es pontról szerzett találatot a 106., majd a 115. percben Deep ollózós beívelését váltotta gólra Valentin, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést.

Ezzel a mesternégyessel tehát kiharcoltuk a továbbjutást és a Roe (Rest of Europe) és Kuba találkozó győztesével találkozunk a legjobb 8 között.

A borítókép forrásai: HPCL és DVSC esport Facebook oldala

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!