Van még idő kimaxolni a TFT Beta Passt, de nem túl sok

Van még idő kimaxolni a TFT Beta Passt, de nem túl sok

A hónap végén jön a következő felvonás a TFT Beta Pass-ban. A Riot hivatalosan is bejelentette a másodikat.

A Teamfight Tactics jött, látott és győzelmet aratott. A League of Legends legújabb játékmódja mind a rajongók, mind a kritikusok tetszését elnyerte. A veterán játékosok örültek az újdonságnak és hatalmas elánnal vágtak bele a játékba, illetve most a League egy olyan közönséget is magához vonzott, akik alapból nem szoktak Mobákkal játszani. Viszont a TFT mindent felborít. 

Azon kívül , hogy megcsinálták magát a játékot, a Riot egyik legjobb döntése volt, hogy bevezették a Beta Pass-t is, ami a játékosoknak egy extra motivációt ad arra, hogy újabb és újabb meccseket indítsanak. Azt már láttuk, hogy az ilyen események milyen jól működnek, csak gondoljatok a Fortnite vagy akármelyik másik BR játék Battle Pass megoldásaira. 

Az tuti, hogy a közösség szerette az egészet, hiszen nagyon sok fórumon méltatták a fejlesztők döntését, hogy ez már itt is elérhető. Viszont az utóbbi napokban egyre többször jött fel egy másik kérdés: Mikor jön a következő? Így van, egyre többen vannak olyan, akik már kimaxolták szinteket és szívesen vágnának neki újra a kalandnak. A kérdések hada pedig elérte a célját, tegnap a Riot hivatalosan is bejelentette a Beta Pass 2 érkezését. Ami tuti, hogy akkor kerül majd be, amikor a 9.16-os frissítés becsattan. Erről a következő táblában találtok pontos információkat.

A fejlesztők pedig a következőket mondták arról, hogy mit is várhatunk.

"A második Beta Pass-ban nagyon hasonló feladatokat és jutalmakat találhatnak majd a játékosok, de azért egy picit szeretnénk feldobni a dolgokat. Egyszerűen hihetetlen az a szenvedély és izgalom, ami a TFT érkezését övezte és ezt szeretnénk megjutalmazni azzal, hogy még több ingyen cuccot osztunk szét köztetek. Egyelőre még mindig dolgozunk a játék hosszú távú részletein, szóval maxoljátok ki az új Beta Pass-t is és küldjétek el nekünk a meglátásaitokat."

Az tehát tuti, hogy 10 napotok van még, ha nem sikerült eljutni még a legmagasabb szintre. Ne hagyjátok a dolgokat az utolsó pillanatra, mert a táblázatban megadott időpontokban megszakítják az első Béta kört és a Pass is letilt ott, ahol éppen tart és automatikusan jön a második kör, elvileg még a klienst se kell frissíteni. Szóval, ha még nem vagytok meg, akkor irány játszani és találkozzunk az arénában.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!