Vizicsacsiék ezúttal sem bírtak a mumusukkal - LEC 10. meccsnap összefoglaló

Vizicsacsiék ezúttal sem bírtak a mumusukkal - LEC 10. meccsnap összefoglaló

Hatalmas rangadót játszott a Splyce a G2 ellen, de az eredmény nem úgy alakult, ahogy Csacsiék szerették volna.

Tizedik meccsnapjához érkezett a 2019-es LEC Summer Split, ahol Vizicsacsi és a Splyce holtversenyben a második helyről várta a G2 elleni rangadót. Mielőtt azonban a magyar profi és csapata odaülhetett volna az MSI győztes G2 ellen a képernyők mögé, négy meccset izgulhattak végig a nézők. Röviden összefoglaltuk a 10. meccsnap történéseit!

A nap első összecsapásán a dobogóért harcoló S04 nem kegyelmezett az utolsó helyen vitézkedő Excel csapatának. Qiyana első választással Mickey megpróbálta azt, amit Humanoid tökéletesen prezentált a Fnatic ellen, de az első percek nem róla szóltak. Expect és Caedrel nagyszerűen játszotta meg a top lane körüli playeket, így kisebb meglepetésre az Excelhez került a korai előny. A S04 megrázta magát, majd fokozatosan felőrölte ellenfelét. Trick vezetésével a 24. percben elhozták a Baront, amit még kivédekezett az Excel, de a második Nashor után már nem tudtak mit kezdeni Upsetékkel.

A Rogue és a megújult Misfits összecsapása hatalmas adok-kapokba csapott át viszonylag korán. Egészen a 27. percig úgy tűnt, hogy Larssen vezetésével behúzhatja a győzelmet a Rogue, de egy elrontott Baron próbálkozás után érkeztek az egy héttel ezelőtt még a Misfits Academyben vitézkedő fiatalok és köszönték a lehetőséget. Elvitték a Nashort, felkoncolták a pitbe szorult ellenfeleket és innentől csak percek kérdése volt, hogy mikor fejezik be a meccset. Erre végül a 35. perc végén került sor.

Az Origen papíron esélyesebbként ült le a Vitalityvel szemben, de az első 15 percen után végig a Vitality irányította a meccset. Alphari és Nukeduck hatalmasat játszott, de a Kold gyakorlatilag csak meghalni járt a csatákba. Különleges összeállítással érkezett meg a Vitality a meccsbe, végül a Mordekaiser, Jarvan, Corki, Draven, Fiddlesticks ötös beért a végére és a csapatharcokban nem adott esélyt a Spring Split döntősének. 

 

Visszatért Rekkles a kezdőbe, érkezett is a Karma az alsó ösvényre. A Fnatic számára tökéletes draft után az SK-nak tulajdonképpen nem sok köze volt a meccshez. Csak asszisztálni tudtak a Fnatic 8. győzelméhez, amivel újra elléptek a Splyce-tól, azonban még hátra volt a nap rangadója.

Vizicsacsi Gangplankkel próbálta megnyerni az ösvényt, Caps elhozta first pickkel Qiyanát. Jankos megkapta a Sejuanit és azonnal kereste a lehetőségeket a rajtaütésekre. Ezek végül annyira jól sikerültek, hogy ha nem is simán, de megnyerte az early game-et a G2. Klasszikus ADC nélkül állt fel a tabella éllovasa, ami végül kifizetődött ösvényen és a csapatharcokban is. Mikyx és Jankos is segítette Perkzt a fellökésekkel, miközben Humanoid jelentős hátrányba került a középső ösvényen. A 20. perc előtt már jelentősebb aranyelőnybe került a G2 és ez kitartott egészen a mérkőzés végéig. A 24. percben nagyon szépen elkapták Csacsiék Capst, de ebből jelentősebb célpontot nem tudtak elhozni. A 31. percben teljesen átadta a Splyce a Baron körüli vision controlt a G2-nak, akik köszönték szépen és simán megszerezték a Baron erősítést, amivel elhozták a felső inhibitort. A 34. percben Wundert elkapták miden, cserében 4 v 3-as harcot nyert boton a G2, köszönhetően Perkz Yasuojának és Jankosnak, aki egyszerűen nem akart ezen a meccsen meghalni. Megérdemelten nyert a G2 és magabiztosan vezetik a tabellát. 

 

Vizicsacsiéknak nem kell kétségbe esni, mivel mindössze a harmadik vereségük volt ez a Summer Spliten. Ebből kétszer a G2 kapta el őket, ami most még bőven belefér, mivel nincs veszélyben a rájátszás. Azonban intő jel is lehet a Splyce-nak, hogy Európa legjobbja ellen valamit ki kell találni majd a jövőben, mert jelenleg nem úgy tűnik, hogy reális esélyük van Capsék ellen. A G2 magabiztosan vezeti a tabellát, a Fnatic ellépett a Splyce-tól. Jövő héten az a S04 vár Csacsiékra, akik a harmadik meccsnapon már legyőzték őket. Jó lenne revansot venni Upsetéken!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!