A Splyce egyre jobb, a Fnatic nem olyan meggyőző, a G2 pedig úthenger. Ez történt tegnap.
Rogue vs. Vitality (Győztes: Vitality)
A két csapat a ranglistán is fej-fej mellett halad és mindenki azt várta, hogy a párharcuk is ilyen szoros lesz. A jóslat pedig így is lett, a mérkőzés során egyszer sem lehetett kijelenteni, hogy az egyik gárda olyan előnyre tett szert, amit már nem lehet behozni. Larssen nem hiába várományosa az idei nyár újonca címnek, a korai percekben ő maga volt a Rogue. Ott volt mindenhol és magában szerzett egy erősebb előnyt. Persze a Vitality sem akart lemaradni és hívtak egy elég korai Baront, ami majdnem jó ötlet volt, de az utolsó pillanatban a Nautilus support belopta a dolgokat és mindenki azt várta, hogy innen már a befejezésre megy a Rogue. De Cabochard és Jizukee még a Baron buff alatt elkapták Larrsent és fordult a kocka. Ezután már nem tudott visszajönni Vander csapata és egy elbukott Baron után a Vit befejezte a meccset.
Excel vs. Misfits (Győztes: Excel)
Itt is sokan egy szoros összecsapást vártak, de nem azt kaptunk az tuti. Az Excel csapata az utóbbi időben megtalálta a formáját és egyre inkább szorongatják az ellenfeleiket, sőt már egy-egy győzelem is becsúszik. A mostani meccse előtt pedig tudtuk, hogy a Misfits nem túl acélos. Az Excel pedig kihasználta a gyengeséget és gyakorlatilag felmosták a pályát a nyuszikkal. Expect és Caedrel az első 20 percben szinte tökéletesen játszottak. Mindig tudták, hol kell lenniük és mechanikailag is toppon voltak. Az előnyt, amit kiharcoltak csak meg kellett őrizni, ami sikerült is. Simán nyertek.
Splyce vs. Schalke 04 (Győztes: Splyce)
A rangadó, amire vélhetően itthon nagyon sokan vártak. Ugyan Csacsiék kirobbanó erőben vannak mostanában, de azért senki nem írta le a német csapatot sem, mindenki egy nagyon szoros meccset várt. És majdnem igaza is lett a jóslatoknak, hiszen az első percekben ment az adok-kapok. De Xerxe Qiyana választása és Csacsi Gnar játéka nagyon ott volt a szeren és a 20. perc után tiszta volt, hogy itt és most csak a Splyce győzhet.
G2 vs. SK Gaming (Győztes: G2)
Annie top és Tristana mid, ha csak ennyit nézünk, akkor ez még bőven lehetne egy Voyboy stream is. Pedig nem, ez volt a tegnapi G2 csapat. Az lehet, hogy az összeállítás nem volt szokványos, de Caps-ék ereje megmaradt. A játék 25 percében gyakorlatilag a pálya azon részén nem nyertek, ahol nem akartak. A vége felé már az egész egy macska-egér harcnak nézett ki és sajnos az egér szerepet most az SK Gaming csapatára osztották.
Origen vs. Fnatic (Győztes: Fnatic)
A nap másik fontos mérkőzése ez volt. Mi magyarok nyilván az Origennek szurkoltunk, hiszen az ő győzelmük után Csacsiék vehették volna át a második helyet a tabellán. De azért ennyire ne szaladjunk előre. Az egyszer tuti, hogy akármelyik oldalnak szurkolt valaki, a meccs során mindenki kapott pár szívrohamot. Először úgy tűnt a Fnatic már korán előnyt szerez és el is szalad vele, de Alphari gyorsan behúzta a féket és válaszolt. Már-már úgy tűnt, hogy most az Origen indul meg és a lendületet kihasználva behúznak egy korai Baront, de azt meg Rekkles lopta el. Itt a momentum kicsit tovább tartott és a Fnatic már-már a bázist ütötte, mikor Patrick és a Draven elkezdett működni. A srác gyakorlatilag 1v2 szitukat tudott behozni, ha pedig élni hagyták akkor eldöntötte volna a meccset. Ezt persze Bwipo is tudta, mikor az utolsó csapat csatában kikapta a Lövészt és ezzel el is döntötte a történéseket.
A bajnokság állása