A tegnapi napon a PBE szerverre egy hibás Splash Art került fel, amin egy eddig nem látott karakter van. A hibát gyorsan javították, de addigra már eljutott a közösséghez.
Tegnap a PBE szerverre bekerültek az új Elderwood és Infernal skinek. Ez eddig nem tűnik túl nagy dolognak, de úgy néz ki, hogy a Riotnak sikerült valamit elrontani. Ha minden igaz, akkor a töltőképernyőn egy Elderwood Nocturne Splash-t akartak, de helyette egy másik fájlt húzott be a rendszer. Maga a kép arányai nem voltak túl jók és a minőség sem volt az igazi, de egy gyors átalakítás után már egy vállalható alakot fedezhettünk fel a képernyőn.
Persze az egész egy félbehagyott Photoshop alkotásnak tűnik, viszont amíg a bal kezében lévő tárgyakat nem nézzük, akkor az egész elég jól néz ki. Sőt, tök jól beleillik a League of Legends Splash stílusába. Persze a Riot gyorsan megpróbálta eltüntetni az egészet a PBE szerverről, de mire sikerült, már ott volt Redditen és ebből elindult a lavina.
Most akkor mi van?
Először egy picit nézzük meg hol tartunk most. Az év elején annyi infót kaptunk a Riot fejlesztőitől, hogy idén egy kicsit több hőst adnak majd nekünk. Ezt eddig bőven tartották is, hiszen Sylas, Neeko, Yuumi és Qiyana már a játék részei és még csak augusztus van. Nemrég egy Riot közeli játékos a Twitteren a következőt pakolta ki:
Release plan for the Champions team from Q3 and Q4 is the marksman made by August, Earp and Interlocutioner followed by a champion made by Stashu and started by CertainlyT, Kindlejack and Interlocutioner and lastly a champion by CatchesAxes, Lonewingy and JohnODyin.
— Spideraxe (@Spideraxe30) 6 August 2019
Ebből az derül ki, hogy idén még három új vendége lesz az Idézők Szurdokának. Ez pedig azt jelenti, hogy a következőnek hamarosan érkeznie kell, mert ki fogyunk a hónapokból.
Kit és mit kapunk?
A mit kérdésre egyszerűbb választ találni, hiszen a hivatalos Riot fejlesztési tervekben már elárulták, hogy Qiyana után egy olyan Lövész érkezik, akire nem lehet azt mondani, hogy nagyon tradicionális lenne. Ebbe ismét beleillik a fenti kép, hiszen a hölgy hátán egy akkora mordály, vagy rakétavető vagy plazma ágyú, vagy akármi más van, hogy azzal tuti nem csak lövöldözni lehet.
A kit kérdés már nagyobb port kavart, hiszen itt nincs pontos infó. Az egyik lehetséges gondolat Senna, Lucian felesége. Ugyan a lore szerint a lelke még Thresh lámpásában van, de nem tartana sokáig egy olyan történetet kitalálni, amiben kiszabadul. Ami miatt sokan szeretik ezt a teóriát az azért van, mert ez a kép nagyban hasonlít Lucian stílusára, legyen itt szó a ruházatról, a fegyverekről vagy akár a hajviseletről.
Egy másik népszerű gondolat, hogy jön Aphelios, akit még hetekkel ezelőtt, a Pantheon rework előtt szivárogtattak ki.
Akkor ennyit kaptunk, egy pár mondatot, amiben a képességeit mondták el, de a szövegben van pár kulcs kifejezés. A ragozás miatt tudjuk, hogy Aphelios egy női karakter lesz, aki a képességei alapján nem éppen tradicionális ADC.
Ezek után mindenki döntse el, hogy szerinte mi érkezik, mi reméljük, hogy egy érdekes és izgalmas hőst kapunk.