Beryl vagy SCAR PUBG-ben? LoL-ban és CS:GO-ban a meglepetésé és a trükköké a főszerep!

De ez még csak a jéghegy csúcsa, egyre sokrétűbb és minden információra kiterjedő anyagok készülnek az Akadémia műhelyében. A CS:GO, LoL, Fortnite, PUBG és FIFA fanoknak érdemes követniük ezt a csatornát. 

A Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia a helyi oktatás mellett immáron az interneten keresztül is igyekszik okítani a tanulni vágyókat. Egyrészt az is megvalósulhat, hogy streamen keresztül részt vehessünk majd az óráikon, másrészt addig is igyekeznek rövid, egy perces videókban olyan tippeket és trükköket mutatni, melyeket nem biztos, hogy mindenki ismerhet. Legyen szó kezdő vagy haladó játékosról, sohasem lehet eleget tanulni szeretett játékainkról.

Kodiak és omgezjonesy összecsap napokon belül PUBG-ben, de előtte még hoztak néhány leckét a nebulóknak. A Battle Royaleban utóbbi edző bá a Beryl és a SCAR sebzését hasonlította össze, és elég nagy különbséget mutat a statisztika. Ehhez kapcsolódva az ellenfél megtévesztése szintén remek fegyver lehet, erről is beszélt omgezjonesy. Kodiak előbb egy füstfalat prezentál Overpasson, majd két olyan Molotovot mutat be Infernon, amivel elég szépen odapiríthatunk az ellenfélnek.

Malacko LoL-ban egy dzsungeles trükkre hívja fel a figyelmet, valamint egy olyan első szintes meglepetést mutat be, amely még competitive szinten is megállja a helyét. Végül egy bot lane üldözést szemléltet, amivel hatékonyan elkaphatjuk a menekülőket.

Minden további érdekesség a Honvéd edzőinek videóiból kiderül:

Legion Lecke #165

Legion Lecke #166

Legion Lecke #167

Legion Lecke #168

Legion Lecke #169

Legion Lecke #170

Legion Lecke #171

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!