Visszatér az elfeledett legenda, avagy a Clash

Visszatér az elfeledett legenda, avagy a Clash

Az egyik szemem sír, a másik nevet, de a Clash újra visszatér.

Őszintén már nem tudom, hogy örüljek vagy sem a Clash újbóli visszatérésének. A kliensen belüli bajnokságok rendszere már lassan többször hasalt el, mint ahány rework érkezett Ryze számára. A játékosok már feladták a kezdetleges érdeklődést, és már csak az igazán fanatikusok reménykednek abban, hogy egyszer működni fog.
Azoknak, akik még esetleg valamilyen csoda módján nem hallottak volna eddig a Clashről, annak ajánljuk figyelmébe az alábbi bemutató videót, és ugornánk is a következő részre.

Furcsa, hogy az utóbbi hónapokban nem igazán hallottunk róla semmit, holott pár hónapja az volt az utolsó közlemény, hogy hamarosan visszatér. Nos, úgy néz ki hamarosan elérkezik az a bizonyos időpont. Legalábbis az amerikaiak számára biztosan, ugyanis augusztus 19-én az NA szerveren elstartol a Clash teszt sokadik verziója. Oly sokadik, hogy már a crashel a Clash poén is megöregedett.

Csapatokat létrehozniuk augusztus 19 és 23 között lesz lehetőségük, az első, 8 csapatos nap augusztus 24-én, míg a második, szintén 8 csapatos nap augusztus 25-én kerül majd náluk megrendezésre. A tesztelésre jelentkezők egy loot boxot, egy ikont és győzelmi pontokat fognak kapni, melyeket játékbeli tartalmakra és csapat logókra válthatnak be.A fejlesztők elárulták, hogy a szerverek terheltségét fogják tesztelni, megpróbálják azokat túlterheltté tenni, ahogy azt már korábban is tették. Ezen kívül az eltérő Tierek eltérő időpontokban fognak rajtolni. Azt is elárulták, hogy inkább 2 napos Clash hétvégéket szeretnének majd tartani, a 3 napos, péntek, szombat, vasárnapi rendezvények helyett.

Az, hogy az amerikaiak újra tesztelhetnek, azt jelenti, hogy hamarosan hozzánk is elér majd ez a lehetőség, erre azonban még hivatalos és egyben publikus kitűzött dátum nincs. 

Lehet, hogy már az ördögöt festem a falra, de előre kíváncsi leszek, most mi nem fog működni. Mindenesetre örülnék, ha nem lenne igazam és végre, közel 2 év után elindulhatja a Clash, avagy magyar nevén: az Összecsapás.

Érdekesség: az első európai bétateszt 2017. december 15-én volt.

Ti reménykedtek még abban, hogy egyszer elindul, vagy már eltemettétek, mint a feeder csapattársakat?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!