Kiábrándítóan gyenge a Marvel's Avengers közel 19 perces demója - Gamescom 2019

Kiábrándítóan gyenge a Marvel's Avengers közel 19 perces demója - Gamescom 2019

Végre megmutatták a Marvel's Avengers játékmenetét, de sokan nem erre számítottak.

Az első Vasember filmmel a Marvel feltalálta az aranytojást tojó tyúkot, az azóta eltelt éveket és a képregények füzeteiről a mozikba költöző szuperhősöket pedig úgy gondolom, senkinek sem kell bemutatnom. Egy igazán jó játékadaptációra pedig pontosan az első Vasember óta várunk. Voltak ugyan próbálkozások, igazán remek játékot azonban nem kaptunk az évek alatt.

Annál nagyobb örömmel fogadtuk anno a hírt, hogy a Square Enix csapata Avengers játékon dolgozik. Teltek a hónapok, évek a játékról pedig egy pár másodperces teaser traileren kívül nem láttunk semmit. Még az E3-ról sem jött igazán sokat mutató gameplay, erre egészen mostanáig kellett várnunk. A Gamescom idei felvonásán megmutatták a korábban csak zárt ajtók mögött vetített, közel 19 perces demót, és én akarva sem csalódhattam volna nagyobbat.

A külcsínről nem érdemes szót ejtenünk, hiszen a játék még fejlesztés alatt áll, és a demóban látott grafika például még sokat változhat a megjelenésig. Ahogy persze minden más is, de kétlem, hogy kevesebb, mint hét hónap alatt a játék alapvető pillérein változtatnának a fejlesztők. Márpedig, amit a demóban láttunk az jó szívvel is csak közepes. A sztori érdekesen indul, de persze erről fogunk a legkevesebbet megtudni a megjelenésig. 

A demóban egyértelműen a harc kapta a főszerepet, az pedig 18 percnyi ásítás. Látványos az akció, ez tény, de a harcok már most egysíkúak, repetitívek és unalmasak. Lényegtelen, hogy melyik karakterről beszélünk, a puszta harc egyszerű button smash. Nyoma sincs egy kiforrott és kihívást jelentő harcrendszernek, mint amilyen a Batman játékokban, vagy a tavalyi PlayStation exkluzív Spider-Man játékban volt. A mesterséges intelligencia is katasztrofálisnak tűnik a demó alapján, az ellenséges katonák pusztán várják, hogy odamenj és megüsd őket.

Ahogy arra is érdemes figyelnünk, hogy sem Thorral, sem Vasemberrel nem távolodtunk el a földtől pár méternél magasabbra, csak remélni tudom, hogy akciók során nem lesz lekorlátozva a maximális repülési magasság. De sorolhatnám még a szemet szúró hibákat, például a roppant ötlettelen és már ezerszer látok ellenfeleket. Közelharci, távolsági, AoE sebzés aminek a rádiusza jól látszik a talajon, agyatlanul rusholó főellenfél. Őszintén remélem, hogy 2020. május 15-ig ha nem is mindenben, de azért bőven fog még változni a játék, mert ez egyelőre úgy tűnik, mint egy 5 évvel ezelőtti közepes játék.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!