Három újabb Icon csatlakozott a FIFA20-hoz, íme az eddigi lista!

Az EA Sports Twitteren osztott meg három újabb legendát, akiket majd irányíthatunk a játékban, és az oldalukon megtalálható az eddig bemutatott teljes Icon lista is, persze még nem teljes.

Az EA Sports 88 Icon kártyát tervez első körben a FIFA20 Ultimate Team módjához. Ezek a speciális lapok a már visszavonult legendák után lettek elnevezve, és így a közel és régmúlt legnagyobb sztárjaival újra kifuthatunk a gyepre. Nem könnyű őket megtalálni a játékba, ha csak nincs egy zsák coinunk megvásárolni őket, a legtöbb esetben ugyanis mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha szerezni akarunk egy ilyen labdarúgót. Három verziójuk lesz idén is, kettőt a csomagokból is begyűjthetünk, ha szerencsések vagyunk, a harmadik viszont a szezon során különleges alkalmakkor lesz elérhető.

Értéket ugyan még nem kaptak, de legutóbb az EA Sports John Barnes (angol), Ian Rush és Hugo Sánchez érkezését jelentette be.


Kattints a képre a galériáért

Barnes: A Watford és a Liverpool nagyszerű játékosa volt, előbbi klubnál több, mint 200, míg a vörösöknél 300-nál is több mérkőzést játszott. 1987-88-ban az év labdarúgójának választották, valamint 2006-ban a Liverpool szurkolók a klub minden idők 5. legjobbjának szavazták meg.

Rush: A legtöbb mérkőzését ő is a Liverpool színeiben játszotta le, szám szerint 660-at. Ő a klub gólrekordere, a maga 346 találatával.

Sánchez: A Real Madrid korábbi legendás támadója. 2004-ben a FIFA a még élő minden idők top 100-as listájára került fel a neve. A LaLiga negyedik legtöbb gólt jegyző futballistája jelenleg is. Az Atletico Madridban 111 mérkőzés alatt 54, míg a Real Madrid színeiben 207 meccs alatt 164 gólig jutott csak, hogy a legfontosabb állomásokat említsem.

Íme az eddigi Iconok teljes listája:

  • Zinedin Zidane – France
  • Didier Drogba – Côte d’Ivoire
  • Ronald Koeman – Holland
  • Ian Wright – England
  • Andrea Pirlo – Italy
  • Carlos Alberto – Brazil
  • Ian Rush – Wales
  • John Barnes – England
  • Hugo Sánchez – Mexico
  • Pep Guardiola – Spain
  • Kaká – Brazil
  • Gianluca Zambrotta – Italy
  • Michael Essien – Ghana
  • Garrincha – Brazil
  • Roberto Baggio – Italy
  • Michael Ballack – Germany
  • Franco Baresi – Italy
  • Dennis Bergkamp – Holland
  • George Best – England
  • Laurent Blanc – France
  • Sol Campbell – England
  • Carlos Puyol – Spain
  • Hernán Crespo – Argentina
  • Johan Cruyff – Holland
  • Deco – Portugal
  • Alessandro Del Piero – Italy
  • Raúl – Spain
  • Frank Rijkaard – Holland
  • Marcel Desailly – France
  • Emilio Butragueño – Spain
  • Eusébio – Portugal
  • Rio Ferdinand – England
  • Fernando Hierro – Spain
  • Gennaro Gattuso – Italy
  • Steven Gerrard – England
  • Ryan Giggs – Wales
  • Ruud Gullit – Holland
  • Gheorghe Hagi – Romania
  • Thierry Henry – France
  • Luis Hernández – Mexico
  • Rovaldo – Brazil
  • Roberto Carlos – Brazil
  • Filippo Inzaghi – Italy
  • Roy Keane – Ireland
  • Miroslav Klose – Germany
  • Patrick Kluivert – Holland
  • Frank Lampard – England
  • Henrik Larsson – Sweden
  • Michael Laudrup – Denmark
  • Jens Lehmann – Germany
  • Gary Lineker – England
  • Jari Litmanen – Finland
  • Luís Figo – Portugal
  • Claude Makélélé – France
  • Paolo Maldini – Italy
  • Ronaldinho – Brazil
  • Ronaldo – Brazil
  • Diego Maradona – Argentina
  • Lothar Matthäus – Germany
  • Bobby Moore – England
  • Hidetoshi Nakata – Japan
  • Pavel Nedvěd – Czech Republic
  • Alessandro Nesta – Portugal
  • Jay-Jay Okocha – Nigeria
  • Marc Overmars – Portugal
  • Michael Owen – England
  • Pelé – Brazil
  • Emmanuel Petit – France
  • Robert Pires – France
  • Rui Costa – Portugal
  • Peter Schmeichel – Denmark
  • Paul Scholes – England
  • Clarence Seedorf – Holland
  • Alan Shearer – England
  • Andriy Shevchenko – Ukraine
  • Sócrates – Brazil
  • Hristo Stoichkov – Bulgaria
  • David Trezeguet – France
  • Marco Van Basten – Holland
  • Ruud van Nistelrooy – Holland
  • Juan Sebastián Verón – Argentina
  • Patrick Vieira – France
  • Christian Vieri – Italy
  • Lev Yashin – Russia
  • Javier Zanetti – Argentina
  • Gianfranco Zola – Italy

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!