Csacsiék harcba indulnak, nyakunkon az LCS-döntő - heti meccsbeharangozó

League of Legends - Ismét itt a hétvége, újból itt az idő, hogy a profik leültessenek a képernyők elé és bizonyítsák: ki a legény a gáton!

Az alapszakasz küzdelmek mindenhol befejeződtek, így már tényleg csak a végjáték maradt hátra. Mint már szokásunkká vált, most is összeszedtünk egy csokorral a hétvége legizgalmasabb szériáiból csiperészve. Reméljük nektek is elnyeri a tetszéseteket!

LEC: Splyce - Rogue

Időpont: aug. 23., péntek 18:00

Ezzel az összecsapással nálunk is megkezdődik a versenyfutás a bajnoki címért. Mielőtt a személyesebb következtetések jönnének, előtte nézzük a nyers statisztikai adatokat mindkét félről. A Splyce 2016 elejétől szerepel a legfelsőbb osztályban és első splitjük kivételével mindig kvalifikálták magukat az utószezonra. Ott azonban nem termett sok babér a számukra. Az eddigi 6 rájátszás szereplésükből csupán kétszer sikerült legalább az elődöntőik menetelniük. Ennek a jutalma lett egy második hely még 2016 nyarán, ill. egy bronzérem 2018 tavaszán. Összesített playoffs mérlegük meg egy nem túl acélos 4 győzelem és 6 vereség. Érdekesség, hogy az eredeti még VB-t is megjárt keretből Kobbe az utolsó mohikán.

A Rogue ebben az esztendőben csatlakozott a nagyokhoz, ami első szezonjukon meg is látszott. Az alapszakaszban elért utolsó helyezés után nagytakarítást tartott a vezetőség és láss csodát júniusra más egész más szintet képviselt a gárda. Aki redditen, twitchen vagy twitteren járatos, az egész biztosan nem kerülte el az a mémé váló diskurzus, hogy a Rogue vagy a TSM a jobb csapat. Nos, amit viccnek gondolt sok mindenki, az mára tényleges kérdéssé vált, mivelhogy a zsiványok történetük első playoffs meccsére készülnek. Érdekesség velük kapcsolatban, hogy elég menő tulajdonosokkal rendelkeznek, például a híres lemezlovas Steve Aoki vagy a 2014-es Worlds himnuszt is előadó Imagine Dragons. 

Bármennyire dicséretes az a fejlődés, amit a Rogue bemutatott pár hónap alatt, azért a sárga-feketék mégiscsak többre hivatottak. Nehezen találni olyan szakértőt, aki ne így gondolná, továbbá az a tény, hogy az egymás elleni örökmérlegük 4-0 a Splycenak, tehát a Rogue sose nyert ellenük, az nem túl jó előjel a számukra.

Szerkesztőségi tippek:

Splyce (6): damilosK, Hodi, Heldeus, Loemifar, Wolfi, Tito

Rogue (0): -

Szavazzatok Ti is!

LCS: Team Liquid - Cloud9

Időpont: aug. 25., vasárnap 22:00

Észak-Amerika jóval előrébb tart, mint a többi régió, hiszen ők már a döntőre készülnek, amely 2 nagyágyú között fog zajlani. Hogy miért is nem fukarkodunk a jelzőkkel, ha erről a két gigászról van szó? Beszéljenek csak a számok. A Cloud9 igazi őskövület, ugyanis már 2013 óta írják a históriájukat, mely idő alatt már 7 döntőt is megjártak és most készülnek a nyolcadikra. Igaz, kis szépséghiba, hogy ebből csak kettőt tudtak megnyerni, ezenfelül az utolsó ötöt mind elbukták, többet közülük szívszorító módon.

A TL se mai csirke, ennek ellenére a szárnyalásuk nem sokkal azután indult, hogy a Disney döntött, miszerint nemcsak a filmiparban érdemes nagy bevásárlást csinálnia, hanem ezen a még viszonylag új piacon is. Nem véletlen, hogy a LoL csapat mellett, a dotás, illetve a CS GO-s keretben is világsztárok parádéznak. Nekik "csak" 3 döntős szereplésük van, de ők eddig hibátlanok. Ráadásul mind a három trófeát egymásután nyerték, s ha most is sikerrel járnak, akkor hatalmas rekordot állítanak fel, mert NA-ban még senki nem nyert négyet sorozatban.

Az örökmérleg tekintetében a C9 áll jobban, mivelhogy 15-10-re vezet, valamint mindkét nyári összecsapásukat a felhőcskék nyerték, viszont ennél több érvet nehéz mellettük felsorolni. Emlékezhetünk a tavaly nyári fináléra, mikor a mostanihoz hasonló óriási érdeklődés előzte meg a párharcot, utána mégis kaptunk egy dögunalmas 3-0-ás kiütést. Reméljük, annál azért szorosabb lesz és bár a fogadóirodák egyértelműen a csikókat favorizálják, szerkesztőségünkben kiegyenlített volt az állás.

Szerkesztőségi tippek:

TL (3): damilosK, Hodi, Wolfi

C9 (3): Heldeus, Loemifar, Tito

Nektek mi a véleményetek?

LEC: FC Schalke 04 - Team Vitality

Időpont: aug. 24., szombat 17:00

Az európai rájátszás másik mérkőzése általunk eddig kevésbé taglalt, de magyar szemmel rettentően fontos delikvensek között fog zajlani. Szerintem nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindannyiunk kis álma, hogy Csacsit egyszer a világbajnokságon lássuk szerepelni. A 3 európai helyből 1 már foglalt a G2 által, míg egy  másikat több mint a valószínű, hogy a Fnatic is elvisz. A maradék 1 helyre a Splyce, ill. ezen 2 csapat versenyfutása várható (még az Origen szólhat bele, ha a Gauntletre összeszedik magukat). Érdemes ilyen nézőpontból is majd figyelni ezt az ütközetet.

A Vitality is 2016-ban érkezett az akkor még EU LCS néven futó sorozatba, de első szakaszuk kivételével nem sok vizet zavartuk. Ez akkor változott meg, mikor YamatoCannon érkezett a Splycetól 2017 végén. Olyan akkor még ismeretlen játékosokból, mint Jiizuke, Jactroll vagy Minitroupax (ma már Attila nevet használja) top csapatot varázsolt és Csacsi, ill. a következő ellenfelük, azaz a Schalke kárára a Worldsre is kivezette őket. Idén már nem olyan mesés a teljesítményük, de a kezdő latin magjának temperamentuma miatt is sosem szabad leírni őket.

A Schalkenak elég viszontagságos a múltja. Sok éven át a bokszzsák szerepét töltötték be, sőt legtöbbször még ennek örültek, mert elég gyakran a második vonalban találták magukat. Múlt esztendőben aztán minden megváltozott, mikor a foci klub a LoL-os részleget is végre komolyan vette, sőt rengeteg pénzt is pumpált bele. A fő célt ugyan nem tudták elérni, de azért egy EU LCS döntőt mégiscsak összehoztak. Idei évben eddig kísértetiesen másolják a tavalyi eredményeiket.

A Schalke jelenleg erősebb alakulat benyomását kelti, eleve ha csak a rájátszásba vezető utat nézzük, ahol a Vitality mindent elkövetett hogy kiessen és bizony nem sokon múlt. Mégis valami nekem és a szerkesztőség felének azt súgja, hogy Jiizuke megpödri a bajuszát és odacsapnak az asztalra.

Szerkesztőségi tippek:

Schalke (3): Heldeus, Loemifar, Wolfi

Vitality (3): damilosK, Hodi, Tito

Nektek mi a megérzésetek?

LPL:Bilibili Gaming - EDward Gaming

Időpont: aug. 24., szombat 11:00

Az RNG, valamint IG után egy újabb neves kínai szervezet párviadalára invitálunk. Ők az a nagy hármas, akik az LPL zászlaja alatt nemzetközi trófeát is képesek voltak elhódítani (az EDG még 2015-ben az SKT elleni kiélezett MSI-döntőben tudott a csúcsra jutni). Azóta is rendre szerepelt az EDG világeseményeken, de a sikert megismételni már nem tudta. Ami még fájóbb lehet nekik és a rajongóiknak, hogy idén már a kijutás is kisebb csodának számítani. A gond ott van, hogy tavasszal elég gyengén teljesítettek, legalábbis magukhoz képest biztosan, továbbá nyáron is a rájátszás menetelést is legalulról kellene véghez vinni, ami nem lesz piskóta. A kezdő pedig nem sokat változott tavaly óta, hiszen az alsó ösvény párost még mindig a szuper tehetségnek kikiáltott iBoy és a lányok kedvencének tartott Meiko alkotja, a miden Scout terrorizálja a másik csapatot, míg az erdész feladatait az élő legenda, azaz Clearlove látja el. Egyedül a felső ösvényen következett be vérfrissítés.

Következő állomás az útjuk során a Bilibili Gaming lesz, akiknél bevált a koreai tuning. ADD, ill. Kuro vezérletével az LPL krémjéhez tartozik már a brigád, sőt kis túlzással a fogadóirodáknál meglepetésnek számítana, ha kifognak rajtuk az EDG. Mi azért kicsit más véleményen vagyunk, de ezért is szép a sport, a mi esetünkben az e-sport, mert minden megtörténhet.

Szerkesztőségi tippek:

Bilibili (2): Loemifar, Wolfi

EDG (4): damilosK, Hodi, Heldeus, Tito

Szavazz Te is!

LCK ajánló

Időpont: aug. 25., vasárnap 10:00

Ezen a héten sajnos a kihagyjuk a tippelést a koreai ligára azon egyszerű oknál fogva, hogy a cikk írásának idejében még nem ismerjük a DAMWON Gaming ellenfelét. Pedig bárki is jön szembe, annak nem lesz egyszerű dolga. Ez a társaság bitang erős. Canyon megnyerte az alapszakasz MVP pontversenyt, ami erdésznek előtte csak KaKAOnak sikerült az LCK-ben. Ott van még a sokat mondó nevű középső ösvényes ShowMaker, aki az év egyik felfedezettje, ill. a csapat legnagyobb sztárját, alias Nugurit még csak nem is méltattam.

Egyébként péntek dél körül derül ki, hogy kivel játssza az ún. elődöntőt a DAMWON és a szerencsés a SANDBOX Gaming, valamint SKT szintén izgalmasnak ígérkező összecsapásából fog kikerülni.

Frissítés: Fakerék szó szerint lemosták az ellenfelüket a pályáról, valamint 3-0-ás összesítéssel továbbjutottak.

Tippverseny

Múlt héten Loemifar kollégánk bizonyult a legjobbnak, aki összehozta az első hibátlan hetet! Az olvasóink is sikeres kört zártak, hiszen 4 párharc eredeményét is helyesen megtippelték, egyedül a Splyce - Fnatic mérkőzés végkimenetele fogott ki rajtatok.

Ti melyik meccset várjátok a legjobban?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép: Twin Galaxies & Vizicsacsi instagramja

Képek forrása: Dot Esports

Kövess Minket!