The Rock és a LoL egy sorozatban szerepel!

The Rock és a LoL egy sorozatban szerepel!

Az HBO "Ballers" sorozatának utolsó évadában az e-sport lesz a figyelem középpontjában. 

Twitter bejegyzésben kaptunk egy igen csak érdekes videót vagyis inkább előzetest, egy olyat amire talán senki sem számított.
Mint azt tudhatjátok, vasárnap volt a 2019-es LCS Summer Split döntője, ahol a Team Liquid és a Cloud9 nézett farkas szemet az első helyért. Ennek tiszteletére érkezett az előzetes, amit Twitteren osztottak meg a verseny napján, délben. 

Nem kisebb megtiszteltetés érte a játékot, mint az, hogy az HBO egyik népszerű sorozatában szerepelhet. Ez a sorozat pedig nem más, mint a Ballers, magyarul a Nagypályások. Lehet, hogy sokatoknak nem mond semmit ez a cím, de ha azt mondanám, hogy "The Rock" akkor talán felcsillanna néhány ember szeme. Ki ne ismerné a méltán híres Dwayne "The Rock" Johnsont, a volt pankrátort, a Halálos Iramban filmek egyik sztárját. Nyilván filmjei miatt lett híres, de higgyétek el, hogy minden percet megéri a sorozat, ami nem is olyan hosszú. 8-10 részes évadokból áll és vasárnap indult az utolsó, az 5. évad, amiben a League of Legends és az e-sport kap helyet és főszerepet. 

A sorozatról pedig érdemes tudni, hogy 2015-ben indult, tehát igencsak naprakész. Főszereplőnk "The Rock" karaktere Spencer Strasmore, egy visszavonult NFL játékos, aki pénzügyi menedzserként dolgozik és terelgeti a még ligában játszó barátai vagyonát. Annak ellenére, hogy az NFL-ről van szó, nagyon is élvezhető sorozat, főleg a karakterek miatt. Ebben az évadban az egyik játékos úgy dönt, hogy más területen is megcsillogtatná tudását, hisz a sportban már híressé vált, hát akkor meghódítaná az e-sportot is.

Valószínű, hogy itt terítékre kerül az örökös viszály illetve szkepticizmus a sport és az e-sport között. Az e-sport is sport? 

Az előzetesben néhány képkocka erejéig láthattunk pár LCS játékost is. Kíváncsian várjuk, hogy ők is szerepet kaptak-e a sorozatban vagy esetleg láthatunk majd ismert arcokat a profi e-sport szcénából. Emellett Rick Fox-ot is láthattuk az előzetesben, aki az Echo Fox csapatának alapítója és nem mellesleg NBA sztár. Mint látható, az ő személye eléggé könnyedén beilleszkedik a sorozat utolsó évadának tematikájába, így az ő karakterére is kíváncsiak lehetünk.

Az biztos, hogy nem csak egy rész erejéig kapunk ízelítőt a sorozaton belül a LoL-ból és az Esportból, hanem az egész évadot átfedi majd.

Ti kit látnátok szívesen a sorozatban?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések