Az egyik legtöbbet fejlődött lap: 2 év alatt plusz 24 Rating!

Az egyik legtöbbet fejlődött lap: 2 év alatt plusz 24 Rating!

Aaron Wan-Bissaka lapja olyan ugrást produkált a FIFA-ban, amelyet nem mondhatnak el olyan sokan magukról.

A Crystal Palace első csapatánál alig 18 hónapja mutatkozott be a 21 éves futballista, előtte ugyanitt a fiataloknál töltötte el mindennapjait mielőtt igazán nagy lehetőséget kapott. Szélsőként kezdte pályafutását, de a sorozatos sérülések hatására egyre inkább védekezőbb feladatokat bíztak rá. 2018. februárjában aztán a vezetődedző, Roy Hodgson csak vele tudta betömni a jobb oldalon tátongó űrt a védelemben. Ekkortájt Wan-Bissaka a FIFA18-ban 55-ös Ratingen ált. A szezon azonban gyorsan elszállt és a neve mellett mindössze 7 lejátszott Premier League mérkőzés állt.

Nehéz eldönteni, hogy pontosan miért is, de az EA Sports úgy döntött jócskán megemeli a lapján látható Ratinget. A következő részben már 70-es kártyája volt, amivel a legtöbbet fejlődött angollá vált az előző kiadáshoz képest. Meghálálta ezt a bizalmat, a klubnál ugyanis augusztus, szeptember, október és március alkalmával is a hónap legjobbja lett, majd aztán az év legjobbja díjat is bezsebelte. Egyértelműen a legjobb idényét futotta, és 35 fellépése alkalmával 3 gólpasszt is kiosztott. A látottak meggyőzték a Manchester Unitedet, akik 50 millió fontot sem sajnáltak a jobb szélsőért, így Wan-Bissaka a PL történetének 6. legdrágább hátvédje lett. Az EA Sports mivel jutalmazta? Nos egy trailer alapján egy még jobb lappal:

Nyilván nem lesz ott a legjobbak között a FIFA20-ban, viszont ha így folytatja, akkor könnyen opció lehet sok FUT csapatban, főleg a Manchester United fanok körében.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések