Ma tartják hazánk első üzleti e-sport ligájának, az ITSH Summer League-nek döntőit

Ma tartják hazánk első üzleti e-sport ligájának, az ITSH Summer League-nek döntőit

Gyorsan elszaladt az utóbbi pár hét, de most a legjobbak párharcához érkezett az ITSH Summer League. Lássuk ki viszi haza a kupát.

Ezév nyarán az IT Services Hungary azért kereste fel az Esport1 csapatát, hogy vegyünk részt Magyarország első üzelti e-sport bajnokságának megszervezésében. Nagyszerű volt látni, hogy egy nemzetközi cég, itthon a dolgozóinak e-sport versenyt indít. Főleg nyugaton az ilyen kezdeményezések nem új keletűek. Több esetet is láttunk már arra, hogy a nagyobb cégek játékra invitálják dolgozóikat és ezzel csapatot, közösséget kovácsolnak.

A célt pedig itthon is sikerült elérni. A hírek szerint a verseny összehozta a kollégákat, új barátságok és bandák születtek és a résztvevők már talán egy kicsit túl sokat is beszélnek a meccsekről. Tehetik is ezt, hiszen az utóbbi hetekben, minden héten volt egy-egy forduló. A versenyzők Hearthstone, League of Legends és Counter-Strike: Global Offensive játékokban mérték össze a tudásukat. Az eredményeket pedig itt találjátok.

League of Legends

Itt a végjáték igencsak szoros lett és végül az ITsHÖR és a Team Duo Mid csapata feszül majd egymásnak a döntőben.

Hearthstone

Az 1. csoportban a végletekig fej-fej mellett haladtak a játékosok és végül Winhoof és Zsaninna került be a döntőbe, a másik csoport már egy fokkal enyhébb volt onnan balazsr és ImGam3r jutott tovább 7, illetve 6 győzelemmel.

Counter-Strike: Global Offensive

It a második helyért nagyon ment a harc, viszont az első pozíciót nagyon könnyen elhozta a Just Friends csapat, Jó kérdés, hogy a döntőben meg tudják-e szorítani őket.

Az biztos, hogy a végére igencsak szoros volt a verseny, tehát várató, hogy a holnapi napon igencsak parázs meccseket látunk majd.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Milyen okok állhatnak a hüvelyfájdalom mögött?

A hüvelyt érintő fájdalom sok nő életében előfordulhat, mégis sokan nehezen beszélnek róla. Gyakran csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a panaszok olyan intenzívvé válnak, hogy már megnehezítik a mindennapi életvitelt.

Üzlet - Zsíros fejbőr és annak hatékony kezelése

A zsíros fejbőr sok embernek okoz régóta kihívásokat, ami több kényelmetlenséget jelenthet, mint pusztán esztétikai gondok. A hajad gyakran csak pár órával a mosás után ismét lelapulhat és fénylik.

Üzlet - Miért érdemes outletben szőnyeget vásárolni?

Szőnyeget általában nem egyik napról a másikra vásárol az ember. Egy jól megválasztott darab hosszú évekre meghatározhatja a helyiség hangulatát, ezért természetes, hogy a legtöbben alaposan körülnéznek, mielőtt döntenének.

Közvetítések