A kimagasló statisztika ellenére nem gyengítik a hőst.
Mindig akadnak hősök, kik jobban vagy épp rosszabbul teljesítenek másoknál. Jelen esetben egy eléggé kimagasló statisztikáról beszélünk, a fejlesztők pedig nem változtatnak hősünkön.A szóban forgó hős nem más, mint Swain, aki utoljára a 9.15 során kapott érdemi módosítást, ahol a Q képességének hatótávolsága 625-ről 725-re nőtt. Ezt megelőzően a 9.14-ben módosították szinte mindenét.
Hősünk az említett statisztikát pedig az alsó ösvényen tudja produkálni, ahova 0,64%-os népszerűséggel választjuk, míg a lövészek átlagos mutatója 1,54%, így érezhető, hogy az átlagnál kicsit kevésbé népszerűbb választás, de akik választják, azok rendkívül sikeresek vele. Győzelmi mutatója ugyanis 58,94%-on áll jelenleg az op.gg oldal adatai alapján.Megnéztük a u.gg oldalán is, bár ott nem ennyire kimagasló statisztikát kaptunk, de érezhető, hogy ott is átlag feletti eredményről beszélünk. Ugyan csak 0,3%-os népszerűséggel de 55,45%-ot tituláltak Swain számára 220 mérkőzés alatt Platina+ és Rangsorolt Egyéni/Páros szűrővel.
Korábban is láthattunk már az idők során érdekes választásokat, aki pedig kíváncsi arra, hogy hogyan is tud működni egy Swain bot, annak itt egy 9.14-es koreai Kihívó osztálybeli videó. Ez volt az a frissítés, ahol sokat változtattak rajta, azóta pedig csak erősebb lett.
Ti milyen gyakran választjátok Swaint?
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!