Pattanásig feszült a hangulat vasárnap délután a European Masters döntőjében.
Rövid időn belül hatalmas utat tett meg minden csapat a European Masters Summer 2019-en. Összesen 20 csapat indult, és csak 1 maradhatott a végén, aki nem csak a trófeát, de végül a 40 ezer eurót is bezsebelte.Olyan csapatok mérkőztek itt meg, mint a Campus Party Sparks, a Defusekids, a devils.one, az eNsure, az eSuba, aki a 2018-as V4 Future Sports Festivalon is látható volt Budapesten, a Fnatic Rising, avagy a nagy Fnatic akadémia csapata, a For The Win Esports, a GODSENT, a mousesports, akiket már Counter Strikeból is jól ismerhetünk, a Team LDLC, a Vodefone Giants, a We Love Gaming és végül a Crvena zvezda Esports, ahol többek között magyar érdekeltséggel is büszkélkedhetünk Meight személyében.
Az elődöntőt szombaton rendezték, ahol a mousesports csapott össze a BIG csapatával, míg a késő délutáni órákban a Fnatic Rising nézett farkasszemet a Vodafone Giants gárdájával. A mousesports és a Fnatic Rising sajnos nem járt sikerrel, ugyanis 0:3-as vereséget követően közösen 3-4. helyen zártak, ezzel 13.500 eurót nyert mindkét csapat.
A döntőben már ebből adódóan is pattanásig feszült a hangulat, hisz mindkét csapat hozta a kötelezőt. Az első mérkőzésen az idő a BIG kezére játszott és több, mint 40 perces huzavona után mikor már csak a Nexusuk állt, tudtak fordítani és bezsebelték az első győzelmet.
Ezt azonban nem hagyta annyiban a Vodafone Giants, a második mérkőzésen szinte eltakarította a BIG-et az első 10 perc után, kiegyenlítve ezzel az állást. A stúdióban és a játékosokon, de még a kommentátorokon is érezhető volt, hogy pattanásig feszülnek a hangulatok, ugyanis a tét nem volt kevés.
A harmadik mérkőzésen a két gárda egy újabb 50 perces meccset tudhatott maga után, ahol egy Luden's Echoval történő Baron lopás is történt többek között a Giants részéről, de mindez sajnos nem volt elengendő a győzelemhez, 2:1-es előnyhöz jutott a BIG.
A negyedik mérkőzésen a BIG elővette az ászok ászát, avagy a Garen Yuumi kombót az alsó ösvényen, ezt megtetézték még egy halomnyi olyan hőssel, akik rendkívül jól tudnak kezdeményezni, mint Kled, Olaf és Corki. Egyszerűen csak rohantak befele a harcokba és puszta agresszíóval, illetve a Garen és Yuumi hihetetlen szinergiájával felmosták a padlót a Giants csapatával. A Giants a második helyen így 25 ezer euróval távozott az EU Masters Summer 2019-ről.
A játékosok a 9.17-es frissítésen játszottak, nem szerették volna a fejlesztők az újabb változtatásokkal megzavarni a rendezvény egyensúlyát. A döntő teljes felvételét alább tekinthetitek meg, ha esetleg lemaradtatok volna róla.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!